MindenegybenBlog

Friss – differenciáltan emelnék a családi pótlékot – benyújtották a törvényjavaslatot

A kormány nemrég jelentett be, hogy duplájára akarja emelni a teljes családban élő, megbetegedett gyermekek után járó szülői táppénz idejét.Szinte magától értetődő, hogy az ellenzéknek nem tetszik, úgy nyilatkoztak róla, hogy csupán szimbolikus pótcselekvés.

A kormány egy egy salátatörvénymódosító csomag keretében kívánja megváltoztatni a beteg gyermekek után igénybe vehető táppénz szabályait, hogy az eddig kétszer annyi napra jogosult, gyermeküket egyedül nevelő szülőkkel azonos táppénzes időre legyenek jogosultak azok a családok is, ahol az apa és az anya meg tudja osztani a terheket egymás között.

Újabb párt kardoskodik a  családi pótlék megemelése mellett, az erről szóló törvényjavaslatukat már be is nyújtották a Parlamentnek.Nem mindenkinek egyformán emelnék meg a családi pótlékot, az államháztartás jelenlegi állapotát tekintve egy differenciált emelést tartanának a legjobb megoldásnak.AZ LMP az egyszülős, vagyis egyedülálló szülők családi pótlékát kívánja megemelni.

A családi pótlék összege egyébként 8 éve változatlan, 8 éve kapnak ugyanannyit a családok a  családban nevelt gyermekeik után!

A törvényjavaslat az emelésről már a Parlament előtt van, a  jövő héten fogja tárgyalnia  Parlament Népjóléti Bizottsága!

A tervezet a  következő emeléseket tartalmazza >>

  1. a családi pótlék havi összege egygyermekes családoknál 15 300 forintra,
  2. egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 19 200 forintra,
  3. kétgyermekes családnál 16 600,
  4. míg a két gyermekét egyedül nevelő szülőknél 20 700 forintra emelkedjen.

Tehát a  változások >>>

1 gyermeket nevelő családok most 12.200 forintot kapnak, ezt emelnék 15.300 forintra.

1 gyermeket egyedül nevelő szülő most 13.700 forintot kap, ezt emelnék 19.200 forintra.

2 gyermeket nevelő családok most 13.300 forintot kapnak gyermekenként, ezt emelnék 16.600 forintra

2 gyermeket  egyedül nevelő szülő 14.800 forintot kap jelenleg gyermekenként,  20.700 forintot kapna az emeléssel,

3 vagy több gyermeket nevelő családok 16 ezer forintot kapnak most gyermekenként, ez 20 ezer forintra emelkedne.

3 vagy több gyermeket egyedül nevelő szülő most 17.000 forintot kap jelenleg, az emeléssel 23.800 forintot kapna gyermekenként.

A teljes cikket itt olvashatja :http://nepszava.hu

2016-04-04 18:43:07 - Mindenegyben Blog