Lapértesülések szerint, a kormány megteszi azt, hogy idén a nyugdíjak és a minimálbérek emelése mellett, egyedül a közfoglalkoztatottak bérét nem emelik meg.
Idén csak a közmunkások fognak veszteséget elszenvedni a választási évben. Úgy tűnik hiába közeledik a választás, a kormány akkor sem törődik a közmunkásokkal, még annyira sem, mint ahogy eddig az elmúlt években tette.
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatással foglalkozó oldalára feltöltött dokumentum szerint 2018-ban a közfoglalkoztatásban dolgozók bére ugyanannyi marad, mint 2017-ben volt:
Vagyis a közfoglalkoztatási 8 órás bér bruttó 81 530 forint marad, a közfoglalkoztatási garantált bér pedig 8 órás munkaidőben bruttó 106 555 forint.
Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy még jobban lemarad a közmunkás bér a minimálbérhez képest.
A kormány azzal indokolja ezen döntését, hogy ezzel a hatalmas különbséggel - ami a minimálbér és a közmunkás bér között lesz - akarja a közmunkásokat arra sarkalni, hogy keressenek rendes állást magunkat és ne legyenek megelégedve ezzel a minimális bérrel.
Csak az nem jutott még eddig senkinek eszébe, hogy azok az emberek akik közalkalmazottak nem lustaságból azok, hanem a lehetőségek hiánya miatt kénytelenek a közfoglalkoztatásban dolgozni.
Egyet azonban biztosra vehetünk, hogy a kormány ezen döntése hatalmas felháborodást fog kelteni az emberekben!
Nektek mi a véleményetek erről?