MindenegybenBlog

Friss!Itt van a legújabb vasárnapi boltzár rendelet!

December 24-én zárva tarthatnak a boltok, ha sikeres lesz a szakszervezet aláírásgyűjtése. Kész a szabad vasárnapokról szóló tervezet is, amit még idén elfogadhatnak – írja a Magyar Idők.

Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet az év végéig a parlament elé terjesztenek.

Óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban

– mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert úgy érzik, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítottak legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára. Az aláírásgyűjtés arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást szolgálnia.

Forrás : MTI, penzcentrum.hu

2016-10-26 13:37:35 - Mindenegyben Blog