MindenegybenBlog

Gáspár Győző sír, hogy kevés a pénzük, de érdemes megnézni, hogy mit kapott a kis VIRÁG A SZÜLETÉSNAPJÁRA :

GÁSPÁR GYŐZI SÍR, HOGY SZEGÉNYEK, DE EZT KAPTA A KIS Virág SZÜLINAPJÁRA

A családfő szerint az adócsalás és sikkasztás vádja a mai napig megnehezíti a megélhetésüket. Persze minden relatív, és hogy azért az átlagember mércéjével mérve akkora mégsem lehet a baj, azt a születésnapját a napokban ünneplő Virág egyik Instagram posztja jelezte. Ebben Győziék kisebbik lánya büszkén mutatta meg az elő-szülinapi ajándékként kapott gyönyörű Michael Kors cipőt a hozzávaló táskával együtt. És bár a posztot azóta törölte a lány, de az egyik internetes portál addigra lehozta azt – kiszámolva, hogy az elő-ajándék alsó hangon is százezer forintba kerülhet.

Mindenesetre hamarosan szebb napok virradhatnak a Gáspár családra, hiszen július elején vehették kézbe a haározatot, miszerint a NAV bizonyítékok hiányában beszüntette az ellenük folyó eljárást. Így a házkutatás során lefoglalt ékszerekek és a szintén zár alá vett 194 millió forint is visszajárnak a családnak.

2019-12-15 17:36:00 - Mindenegyben Blog