MindenegybenBlog

GERGŐ CSÜTÖRTÖKÖN TŰNT EL A , HOLTTESTÉT MA TALÁLTÁK MEG

Megtalálták Gergőt, akit már mindenki keresett az országban...Sajnos a legrosszabb következett be

Megtalálták a januárban eltűnt Szeitl Gergely holttestét – tudta meg az Index több, egymástól független forrásból. Információink szerint Budapesten találtak rá. Szeitl a rendőrség honlapján már nincs az eltűntként keresett személyek között, pedig korábban rajta volt.

A rendőrség megkeresésünkre azt írta, hogy "a 38 éves férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság eltűntként már nem keresi, a férfi holtteste előkerült. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A közigazgatási eljárásra tekintettel a rendőrség további információt az eset körülményeiről nem ad".

A 38 éves Szeitl a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes sajtó, köztük az Index is beszámolt, az RTL Klub Fókusz című műsorában pedig barátai nyilatkoztak, akik eltűnése után intenzíven keresték őt – még kutyákkal is – a Pál-völgyi-barlangból elindulva. Az RTL riportjában elhangzott, hogy Szeitl az eltűnése napján nem jelent meg egy tai chi edzésen, ezután kezdték el keresni a rendőrök, majd a barátai, ismerősei.Az Index később kiderítette, hogy a férfi több százmillió forintnyi vagyont, köztük ismerősei-barátai pénzét kezelte, ezért eltűnése után az egyik barátja magánnyomozót bízott meg Szeitl felkutatásával, míg mások feljelentést tettek a rendőrségen.

2020-02-24 19:49:51 - Mindenegyben Blog