MindenegybenBlog

Gyász! Az újszülött elhunyt a szülés közben!

Az újszülött meghalt a szülés közben, odaadták az édesanyjának, hogy elbúcsúzhasson tőle… Ami ezután történt az szinte hihetetlen!

Kate és David Ogg nagyon szerették egymást, de hogy teljesen boldogok lehessenek, szerettek volna gyermeket is… Kate azonban hosszú ideig nem esett teherbe, mindössze az esküvőjük utáni harmadik évben, ekkor azonban az orvos elárult neki még egy jó hírt, tudniillik, hogy ikrei lesznek! Nem meglepő, hogy a leendő szülők boldogságát lehetetlen lett volna leírni.

Elkezdtek hát felkészülni a babák eljövetelére: berendezték a gyermekszobát, vettek járókát és persze rengeteg játékot. Kate és David számára azonban a hatodik hónap már vészjóslóan telt, ugyanis idejekorán megindult a szülés. Az asszony nagyon nehezen szült. Az a nap tényleges megpróbáltatás volt nem csak számára, de az ikrek számára is. Kate tisztán emlékszik rá, hogy a szülése után odajött hozzájuk az orvos, és megkérdezte, hogy választottak-e már egy nevet a fiúknak. Azt mondták, Jamie-nek fogják nevezni. Ezután az orvos szomorúan rájuk nézett és azt suttogta: „őszintén sajnálom, de elvesztettük Jamie-t…”. Ezt hallván David lassan felesége ágyára ereszkedett.

Kate megkérte, hogy engedjék meg neki, hogy legalább egyszer kezében tarthassa a fiát, hogy búcsút mondhasson neki. A kisbaba nagyon hideg volt. Az asszony megkérte a férjét, hogy feküdjön le mellé, hogy ő is melegítse Jamie-t. Letette a kis testet közéjük, és elkezdte mondani halott gyermekének, hogy ő és az édesapja mennyire és vártak rá, és milyen csodálatos leánytestvére született. Azt is mondták a fiúnak, hogy otthon nagybátyja, nagynénje, nagymamái és nagypapái is várják. Beszéltek vele és sírtak.

Aztán mindenki legnagyobb meglepetésére Jamie egyszer csak elkezdett lélegezni, majd kinyitotta a szemeit és megfogta édesapja ujját apró kezével, mely alig volt nagyobb, mint a férfi körme. Jamie él!

Az orvosok nem tudták, mit mondjanak, szóhoz sem jutottak a döbbenettől.

[LAPOZAS]

Nem találtak semmilyen orvosi magyarázatot erre a csodára, mert azt ők is elismerték, hogy ez csoda.

Két évvel később a család ismét bővült, az ikreknek született egy kistestvére.

Ami Jamie-t illeti, egy boldog, egészséges gyermek, aki megannyi örömöt okoz szüleinek.

2021-10-14 09:41:42 - Mindenegyben Blog