Müller Cecília bejelentette .A 20 éves fiatalember a koronavírus legfiatalabb magyarországi áldozata a járvány kirobbanása óta. A kormányzati portálon alapbetegségei között a következőket jelölték meg:
Kiemelte, továbbra is fontos a szociális intézmények védelme. Jelenleg 1600 intézményből 174-ben jelent meg a vírus Magyarországon. Hat intézményben már az első hullámban is voltak fertőzöttek. Elmondta, hogy négy százalék a gondozottak között a pozitivitási arány, a gondozóknál ez az arány egy százalék. A szociális munka napja alkalmából Müller Cecília köszönetet mondott a szociális intézmények dolgozóinak helytállásukért.
A látogatási tilalom miatt felmerült a kérdés, hogy a haldokló élettárstól el lehet-e búcsúzni. Müller Cecília azt mondta a kérdésre, hogy ez egy alapjog, ez a jog megillet mindenkit, és a látogatás egyedi méltánylást követően lehetséges. Elmondta, hogy egy tájékoztató levelet fogalmaztak meg erről a fontos kérdésről az intézményeknek az NNK-ból, annak a céljából, hogy mindenki számára biztosítsák a búcsúzás lehetőségét. Védőruházatot kell biztosítania az intézménynek.