MindenegybenBlog

Gyászba borult Magyarország – Meghalt a csodálatos művészünk

Életének 76. évében elhunyt Prutkay Péter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta a köztestület hétfőn az MTI-vel.

Hosszan tartó betegség után hétfőn érte a halál. A sokszorosító grafika egyik legkiválóbb mesterét, a jellegzetes dobozképeivel a korra és a történelemre reflektáló művészt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Az 1947-ben született Prutkay Péter autodidakta módon sajátította el a szakma fortélyait, műfajhatárokat feszegető, kísérletező szemlélettel. Pályája kezdetén elsősorban sokszorosító grafikai technikákkal foglalkozott, de kezdetektől foglalkoztatta a tárgyformálás, a térplasztika, az objekt-, valamint dobozművészet is.Az idő múlásával párhuzamosan egyre inkább a kor nagyhatalmi játszmái, az egypártrendszer bürokratikus packázásai foglalkoztatták. Ezek hatására készítette el a jegyzetlap-, a fészek- és a környezetvédelmi grafikai sorozatát.Az 1969-es első Szürenon kiállításon a hazai művészetben mérföldkőnek tekinthető térberendezésével, szürrealista szobájával keltett figyelmet.

Az 1970-es évek második felétől több nyugat-európai városban rendezett nemzetközi grafikai biennáléra is meghívták, de itthon gyanakvással szemlélték művészetét, minden szempontból kívülállónak tekintették.Munkáit egyfajta korképeknek szánta és az igazság keresésének tekintette – olvasható a közleményben.

2022-06-07 20:51:57 - Mindenegyben Blog