MindenegybenBlog

Gyász:Elhunyt a népszerű rádiós műsorvezető! Nyugodjon békében!

Gyász: meghalt a legendás magyar rádiós

November 13-án, 90 éves korában elhunyt Ekecs Géza, aki Cseke László néven vált népszerű rádiós műsorvezetővé.

Ekecs Géza 1927-ben született Budapesten. Újságíróként kezdte a pályafutását, habár 22 éves korában Németországba menekült, később pedig Párizsban telepedett le. 1951-ben ment Münchenbe, ahol a Szabad Európa Rádió belső munkatársa lett, ekkoriban vette fel a Cseke László nevet.

Az évek során a rádió emblematikus figurájává vált, az 1959-ben induló Teenage Party-t ő szerkesztette, valamint műsorvezetője is volt. A műsorban hallhatták először a magyar fiatalok a rock és a beat világsztárjait, Chuck Berryt, Elvist, Cliff Richardot, a Beatlest, vagy a Rolling Stonest. Ez ekkor felbücselhetetlen volt, hiszen a hatvanas években a közszolgálati magyar rádió tiltotta ezeket a műfajokat.

Cseke a SZER megszűnéséig, azaz 1992-ig dolgozott a rádiónál. 90 éves korában, Münchenben hunyt le.

Cseke László/Fotó: Youtube
 
 
 

(Via index )

2017-11-17 10:42:26 - Mindenegyben Blog