MindenegybenBlog

Gyászol a Fradi család: álma megvalósulása után nem sokkal meghalt Attika, a 7 éves kis drukker

Hosszan tartó betegség után meghalt Pintér Attila - az a hétéves Fradi-szurkoló, akinek hatalmas összefogással néhány hete teljesült a legnagyobb álma - írja a Bors.

Szomorú hírt közölt a Bors: elhunyt Pintér Attika, az a 7 éves, februárban Burkitt-limfómával diagnosztizált kis Fradi-szurkoló, akinek pár héttel ezelőtt a klub drukkerei hatalmas összefogással teljesítették a legnagyobb álmát. A gyermek december elején meghívást ka­pott az Elek Gyula Arénában rendezett adománygyűjtő focigálára, ahol igazi klublegendákkal - köztük Lisztes Krisztiánnal és Vincze Ottóval - találkozhatott. Az eseményről az nb1.hu oldalán képes beszámolót is közöltek.

Vincze Ottó az egyik ismerősétől tudta meg és nagyon megrázta a szomorú hír, hogy a kis szurkoló már az angyalok között van. A sportoló a Borsnak elmondta: egy valódi kis hőst ismert meg a kisfiúban, akitől a gálán tudta meg, hogy az az álma, hogy egyszer pályára léphessen a Groupama Arénában.

Attika vágya végül hála a hatalmas szurkolói összefogásnak, sikerült: a Fradi utolsó hazai, Puskás Akadémia elleni bajnokiján ő végezte el a kezdőrúgást. A kisfiút Lovrencsics Gergő vezette kézen fogva a pályára, ahol a gyermek elindította a mérkőzést. Ezután újabb meglepetés következett: a Ferencvárosi B-közép lehívta magához a fiút, és „Hajrá, Ferencváros!” felkiáltással a gyermek kezdte meg a 90 percen át tartó szurkolást.

\n","provider":"postfacebook"},"alignment":"center"}" data-run-module-isrun="1" style="box-sizing: border-box; display: block;">

„Egy óriási harcos hagyott itt minket. Az égi lelátókon találkozunk. Isten veled, Pintér Attika! Búcsúzik tőled a B-közép” – olvasható a Green Monsters szurkolói oldalán.

2020-01-04 18:47:53 - Mindenegyben Blog