MindenegybenBlog

Gyerekek ezt már ne !Pokolian nagy a baj!1 perce bejelentette Dr Oroszi Beatrix járványügyi szakértő az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez bizony Téged is érint! >>

Ugyan a koronavírus harmadik hulláma lecsengett Magyarországon, ez nem jelenti azt, hogy a világjárványnak vége lenne.

AZ ÚJ VARIÁNSOK MIATT ELŐFORDULHAT, HOGY KELLŐ ÓVINTÉZKEDÉS HIÁNYÁBAN A MAGAS ÁTOLTOTTSÁG ELLENÉRE EGY NEGYEDIK JÁRVÁNYHULLÁM IS FELÜTI A FEJÉT HAZÁNKBAN

– mondta el Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján.

A SZAKEMBER ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY EGY ÚJABB HULLÁMOT ELKERÜLJÜNK, A TÖMEGES TESZTELÉS FENNTARTÁSÁT, A GYEREKEK OLTÁSÁT, ILLETVE A VARIÁNSKÖVETŐ VAKCINÁK ALKALMAZÁSÁT JAVASOLJA, AMELY ÖSSZESSÉGÉBEN MÉG MINDIG JÓVAL KEVÉSBÉ KÖLTSÉGES, MINT EGY ÚJABB LEZÁRÁSI KÖR.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi matematikai modellező projektje az elmúlt 1,5 évben nagyban segítette a koronavírus-járvány elleni küzdelmet. A csapat tavaly nyár végén nagyon pontosan meg tudta mondani előre, hogy a második hullám betör Magyarországra, illetve előre jelezték a második hullám csúcsát is, és az ő előrejelzésük által támogatva születtek meg egyes korlátozó intézkedések is. Oroszi Beatrix elmondta, a modellt át kellett alakítani, így előre jelezte, hogy nem fog a második hullám lecsöngeni, hanem harmadik hullámba fog átlépni.

A konferencián felmerült a kérdés, hogy kell-e újabb hullám miatt aggódni. A harmadik hullám részben a magas oltottságnak, részben pedig a szezonalitásnak köszönhető lecsengett, de a pandémiának még nincs vége.

Bahreinben és a Seychelles-szigeteken a magas oltottság ellenére ismét felütötte a fejét a járvány, illetve az Egyesült Királyságban is az új indiai variáns járványos terjedésnek indult, ami miatt az újranyitást lehet, hogy felülvizsgálják. Elsősorban az új variánsok terjedése aggasztó.

A harmadik járványhullám úgy tudott elindulni, hogy a már meglévő korlátozások voltak érvényben, amelyek az előző vírusváltozat terjedését meggátolták volna.

Hozzátette: jelenleg az indiai variáns terjedése kelt aggodalmat, hiszen egyértelmű, hogy gyorsabban terjed, mint az előző. Kérdés, hogy okoz-e súlyosabb megbetegedést, egyelőre erről még vizsgálatok folynak. Az is kérdés, hogy védenek-e a védőoltások: a britek arra jutottak, hogy a Pfizer és az AstraZeneca védenek, de 5-6%-os hatásosság-csökkenés így is előáll.

[LAPOZAS]

A védőoltásoknak kétféle hatása van:

– ha be vagyok oltva és találkozok egy fertőzéssel, nagy valószínűséggel nem kapom meg a fertőzést.

– ha pedig sokan vannak beoltva, akkor indirekt védettség is kialakul, viszont ehhez magas átoltottság szükséges.

Az eredeti variánsnál 75%-os oltottság adott volna ki nyájimmunitást, az indiai mutáns miatt viszont a 80%-os hatásosságú vakcinával mindenkit be kellene oltani, hogy nyájimmunitás legyen. Egy 100%-os vakcinával körülbelül 80-85%-át kellene beoltani a lakosságnak, viszont ilyen vakcina nincsen.

Dr. Oroszi Beatrix © ÁNTSZ

Nemcsak az a baj, ha gyorsabban terjed egy vírus, hanem az is, hogy egy idő után csökkenhet a védőoltások hatása, hiszen az új mutánsok kikerülhetik az immunválaszt.

EZÉRT SZÜKSÉG VAN ÚJABB EMLÉKEZTETŐ-OLTÁSOKRA, AMELYEK AZ ÚJ VARIÁNSOK ELLEN VÉDENEK

– mondta el Oroszi Beatrix.

A szakember javasolja a gyerekek, 12-15 évesek oltását, illetve a variánskövető vakcinák használatát, az újabb járványhullám elkerülése végett az intézkedések kombinációja kell, egy intézkedés sem elég hatásos önmagában a pandémia ellen.

Oroszi szerint a védőoltás-apátia ellen is küzdeni kell, hiszen a járványhullám végével és a nyár beálltával egyre kevésbé érzik fontosnak az emberek a védőoltás felvételét.

A szakember úgy látja, hogy az, hogy örökre megszabaduljunk a koronavírustól, egyelőre nem reális. A variánskövető vakcinákkal viszont frissíteni lehet a védettséget időről időre.

Végül Oroszi Beatrix figyelmeztetett, hogy nem csupán koronavírusok vannak, hanem számos más járvány is volt a múltban, illetve a jövőben is lehetnek. Ha nem tudunk kikerülni a közöny és a pánik ördögi köréből, további pandémiák jöhetnek, de racionális, hatékony és célzott intézkedésekkel elkerülhető a globális világjárvány kialakulása.

Összefoglalásként: a harmadik hullám lecsengett, de a pandémiának nincs vége. Nem zárható ki, hogy egy újabb variáns újabb hullámot indít el, erre készülni kell. Ha újabb hullám lesz, ősszel kerül erre sor, viszont tudunk készülni rá és fontos, hogy készüljünk is. A tesztelés és a járványügyi rendszer fenntartása fontos, hiszen kevésbé költséges ez, mint a lezárások.

2021-06-23 12:17:56 - Mindenegyben Blog