MindenegybenBlog

Ha eddig a kukában végezte a cseresznye szára feltétlenül olvasd el az alábbi cikket

Itt a nyár, készíts egészséges és frissítő cseresznye teát!

Krisztus előtt 72-ben, egy bizonyos Lucius Licinius Lucullus Anatóliából, azaz a mai Törökországból Rómába vitt cseresznyefákat, majd a középkorban már a hírhedt VIII. Henrik angol király előszeretettel cseresznyézett, hiszen a kis, zamatos vörös gyümölcsök meghódították egész Európát.

A cseresznyéből, ha megszárítjuk, tea is készíthető, ahogyan a szárakból is. Most lássuk mire jó ez a finom tea!

1. Enyhíti az álmatlanságot

A cseresznye tea melatonint, azaz elalvást elősegítő hormont tartalmaz, így ha nem tudsz éjszakánként aludni, próbálj meginni egy csészényit ebből a teából. Emellett a cseresznye tea számos egészségvédő antioxidánst tartalmaz. Egy tanulmány szerint a cseresznyéből készült turmix is remekül enyhíti az alvásproblémákat.

2. Gyulladáscsökkentő hatása van

A cseresznye tea csökkenti a megemelkedett húgysavszintet, valamint a C-reaktív fehérjék számát. Egy kísérlet során az orvosok rájöttek arra, hogy a cseresznye teában lévő hatóanyagoknak köszönhetően, ha valaki naponta két csészével iszik meg, akkor 35 százalékkal is csökkenhet a vérrög kialakulásának esélye.

3. Védi a szívet, és fogyasztó hatása van

Mivel számos vitamint, ásványi anyagot, flavonoidot, antioxidánst tartalmaz, remekül óvja a szív egészségét, sőt mérsékli a rossz koleszterinszintet, és a fogyást is beindítja.

[LAPOZAS]

4. Serkenti az emésztést, megszünteti a székrekedést

Napi két csésze cseresznye tea remekül beindítja az emésztést, felgyorsítja az anyagcserét, az epeműködést, a bélműködést, így képes enyhíteni a kínzó székrekedésen.

5. Akár a ráktól is védelmet nyújthat

Mivel számtalan antioxidánst tartalmaz a cseresznye tea, ezért képes semlegesíteni az ártalmas, gyakran rákot okozó szabadgyököket. Erre egyre több klinikai bizonyítékot hoz nyilvánosságra az orvostudomány.

6. Késlelteti az öregedést

Az erős antioxidáns-tartalmának köszönhetően a cseresznye tea védi a bőrsejteket a károsodásoktól, így később és kisebb arányban alakulnak ki a ráncok.

Elkészítés

Vigyázat!

A cseresznye teából nem szabad naponta 2 csészével többet meginni, mert az esetleges mellékhatások még nem ismertek. A terhes, szoptatós kismamák is nyugodtan elkortyolhatnak napi 1-2 csésze cseresznye teát.

2019-06-06 23:29:03 - Mindenegyben Blog