MindenegybenBlog

Ha itt dolgozol, akkor nem jár a nyugdíj ! Mindenkinek érdemes tudni!

Ha itt dolgozol, akkor nem jár a nyugdíj !Ma tették nyilvánossá a friss határozatot! Mindnekinek érdemes tudni!

Nem alkotmányellenes az állami szférában foglalkoztatottak nyugdíjának szüneteltetése – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) pénteken nyilvánosságra hozott határozatában.

Azaz továbbra is alkotmányos, hogy a közalkalmazottak, kormánytisztviselők, köztisztviselők, bírák, ügyészek, igazságügyi alkalmazottak akik nyugdíjaskorúak, de tovább dolgoznak, nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és munkabért is.

2013. júliustól hatályos az a szabály, hogy a közszférában nem lehet egyszerre fizetést és nyugdíjat is kapni. A továbbfoglalkoztatottaknak munkaviszonyuk ideje alatt le kell mondaniuk öregségi nyugdíjukról.

Ezt támadta meg többek között az ombudsman, valamint több bíró, és érintett magánszemély. Szerintük ez egy korlátozás, ellentétes a tulajdonhoz való joggal, illetve a diszkrimináció tilalmával.

Az Ab a mostani döntésében arra hívta fel a figyelmet: miután a nyugdíj szüneteltetéséről van szó, nem pedig a nyugdíjjogosultság végleges elvesztéséről, ezért a jog lényege nem sérül. A korlátozás átmeneti jellegű, a nyugdíj folyósítása folytatódik, amikor az érintett személy elhagyja az állami foglalkoztatást.

A határozathoz a 15 tagú testületből Stumpf István alkotmánybíró fűzött különvéleményt. Szerinte meg kellett volna állapítani a vizsgált szabályozásnak a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközését.

(MTI)

2020-06-30 11:24:55 - Mindenegyben Blog