MindenegybenBlog

Halálra éheztették 16 hetes ikerlányaikat a szülők, akik négy napra magukra hagyták a kicsiket

Gyilkossággal vádolják a 23 éves Margarita Janajevát és 35 éves párját, Alekszejt, miután négy napra magára hagyták 16 hetes ikergyermekeiket.Az orosz párt már őrizetbe is vették, miután a két kicsi közül az egyik a kórházba szállítás után meghalt, a másik pedig kritikus állapotban, kómában fekszik és jelenleg is az életéért küzd - írja a Mirror. A szülők négy napon át buliztak, miközben teljesen egyedül hagyták otthonukban a két 16 hetes babát, akiket így gyakorlatilag saját szüleik éheztettek halálra.A már negyedik napja magára hagyott, eszméletlen állapotban lévő csöppségekre a nagymamájuk talált rá, aki azért ment el a házhoz, mert napok ótam nem tudta elérni a szülőket, akikről kiderült, hogy a kijárási korlátozások ellenére hosszú ideje a városban tivornyáztak.Az édesanya ráadásul mindenkinek azt hazudta, hogy a kisbabák a koronavírus miatt kórházban vannak és nem is látogathatják őket. Így a barátaik sem vonták kérdőre őket, elhitték a történetet és nem is furcsállták, hogy Margaritáék a gyerekek nélkül vannak napokig.A gondatlan "szülőknek" azonban felelniük kell tettükért: akár évtizedekre is rács mögé kerülhetnek.Forrás

2023-03-21 22:00:54 - Mindenegyben Blog