Lesújtó adatokkal jött ki az egyik pénzügyi portál arra vonatkozóan, mennyi nyugdíjat fognak kapni a mai fiatalok öregségükre.
Az azenpenzem.hu szerint azok, akik mostanság vonulnak nyugdíjba, még arra számíthatnak, hogy átlag az utolsó fizetésük 70 százaléka lesz a nyugdíjuk. azonban, mivel a társadalom egyre öregszik, ez az összeg a későbbiekben óriásit fog zuhanni. a portál szerint 2060 körül már csak az utolsó fizetés 30-40 százaléka lesz az átlagos nyugdíj, a helyettesítési ráta csökkenése miatt. Vagyis nyugdíjba vonulás után az addigi bevétel körülbelül harmadából lesz kénytelen megélni az, aki nem gondoskodott előtakarékosságról és csak az állami nyugdíjra számít.
Emellett nőni fog a nyugdíjban töltött évek száma is, mivel a születéskor várható átlagéletkor folyamatosan nő, tehát a megtakarításoknak is tovább kell kitartaniuk.
A portál szerint tehát minél távolabb van a nyugdíjba vonulás ideje, annál kevesebb pénzre számíthatunk, legalábbis az utolsó fizetéshez viszonyított arányt tekintve. A nők e tekintetben rosszabb helyzetben vannak, mint a férfiak, mert a fizetésük jócskán elmarad a férfiakétól, tehát a nyugdíjuk is alacsonyabb lesz. Már most is az: átlag 30 ezer forinttal kevesebb egy nő nyugdíja, mint egy férfié. A kieső bevételekről időben elkezdett takarékoskodással lehet gondolkodni.