MindenegybenBlog

Hatalmas a baj: Megvan, miért tűnt el hetekre Gulyás Gergely

Az állapot komoly.

Gulyás Gergely, a kormány egyik kulcsfigurája, nemrégiben gerincműtéten esett át. A Mandinernek adott friss interjújában mesélt arról, mi történt vele, mióta februárban kórházba került.

A kancelláriaminiszter szerint a műtét előtti időszakban súlyos fájdalmakkal küzdött, de ezen kívül nem volt semmilyen konkrét előjele annak, hogy szükség lenne az operációra. Azonban a műtét sikeres volt, viszont

utána újra kellett tanulnia járni

– mesélte a beszélgetés során.

Gulyás egy specializált gerincklinikán végeztette el a műtétet, és bár most már bottal magabiztosan, de nélküle még bizonytalanul képes járni. Elmondása szerint részt vesz rehabilitáción, gyógytorna foglalkozásokon vesz részt, és néhány hét múlva reméli, hogy a műtét nyomai már nem lesznek észrevehetőek a járásán. Kitért arra is, hogy

nyáron futni és focizni szeretne,

bízva a teljes felépülésben.

A miniszter tervei szerint húsvét után tér vissza a kormány- és kabinetülésekhez. Továbbá, az interjúban arra is rávilágított, hogy

a legutóbbin infúzió és gerincinjekció után állt a mikrofon elé.

Hozzáfűzte, hogy Magyar Péternek semmi köze ahhoz, hogy kerüli a nyilvánosságot. Gulyás Gergely egészségi állapotáról korábban csak kevés információ szivárgott ki.

A hír, hogy a Miniszterelnökséget irányító minisztert operálták, február végén látott napvilágot, de a műtét pontos okairól nem osztottak meg sok részletet.

A minisztériuma néhány hete jelentette be, hogy Gulyás elhagyta a kórházat, és otthonról látja el legfontosabb hivatali teendőit, miközben továbbra is részt vesz a rehabilitációs folyamatban. A közlemény szerint a nyilvánosság előtt várhatóan csak húsvét után jelenik meg újra.

2024-04-06 17:04:41 - Mindenegyben Blog