MindenegybenBlog

Hatalmas csavar – Csuti nevére kerülhet Kulcsár Edina és G.w.m. gyermeke

Hatalmas a boldogság Kulcsár Edináéknál, az egykori szépségkirálynőről ugyanis a napokban derült ki, hogy gyermeket vár szerelmétől, Varga Márktól, azaz G.w.M-től.

A szerelmesek boldogsága ellenére azonban nem szabad figyelmen hagyniuk a tényt, miszerint Edina még mindig házasságban él korábbi szerelmével, Szabó András Csutival.

Kulcsár Edina nem érti, hogyan esett teherbe

Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk az első közös gyereküket várják, ezért a volt szépségkirálynő még a Dancing with the Starsban való részvételétől is visszalépett, helyébe Berki Mazsi érkezik a TV2 showműsorába.

Kulcsár elmondása szerint nagy az örömük, hiába nem tervezték még a babát, épp ezért nem is érti, hogy hogyan jött össze.

Váratlanul jött, nem tudom,hogy hogy jött össze, mert elvileg nem kellett volna..." – fogalmazott a TV2-nek adott interjúban Kulcsár Edina, bár a részletekre nem tért ki, hogy mit ért pontosan ez alatt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kulcsár Edina (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés

Azt is elmesélte, hogy egy vasárnapi napon csinálta meg a terhességi tesztet, melynek pozitív eredménye sokkolta őt.

„Egy vasárnap délelőtt történt, amikor megtudtam, hogy lesz kisbaba. Akkor egy órán keresztül csak ültem és meredtem magam elé, hogy ez hogy történt, és hogy most mi lesz" – idézi a Bors a terhes Kulcsár szavait. A műsorral kapcsolatos terveit, a táncórákat teljesen áthúzta az a tény, hogy babát vár, ezért ezt is át kellett gondolnia, hogy még igaz, a terhessége korai szakaszában jár, de mégis el kell mondania, hiszen vissza kell lépjen a versenytől.

De hogyan tudta meg G.w.M., hogy megint apa lesz? Kiderül, lapozzon!

2022-08-24 17:20:40 - Mindenegyben Blog