Országos előrejelzés: hétfő
A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk. Napközben csapadék nem valószínű, estétől északkeleten kisebb eső, lehet. A déli, délkeleti szél főként a Dunántúlon többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9, 15 fok között alakul.
Országos előrejelzés: kedd
Eleinte változóan felhős idő várható, majd késő délután nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Napközben elsősorban az ország északi felén fordulhat elő helyenként kisebb eső, majd estétől északnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső. A déli, délnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között alakul.
Országos előrejelzés: szerda
Eleinte borult lesz az ég, majd nyugat felől csökken a felhőzet. Kezdetben többfelé várható eső, záporeső, majd fokozatosan megszűnik a csapadék. A nyugati, északnyugati szél megerősödik, átmenetileg viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 12 fok között alakul.
Országos előrejelzés: csütörtök
Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között alakul.
Országos előrejelzés: péntek
Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 16 fok között alakul.
Forrás : met.hu