MindenegybenBlog

Hihetetlen!„Bármit is tett, mi mellette leszünk” – Zokogva nyilatkozott Sebestyén Balázs….

Budapest — Gyanúsítottként hallgattak ki egy nőt Sebestyén Balázs (41) zaklatási ügyében – tudta meg a Blikk! Nem ritka, hogy egy híres embernek fanatikus rajongója van. Akad, aki átlép egy határt, és követi imádata tárgyát, esetleg kellemetlen üzenetekkel bombázza. Ennél jóval veszélyesebb, amikor fenyegető leveleket küld. Nem csoda, hogy az ember ilyenkor a rendőrséghez fordul. 

Úgy tudjuk, így tett a Rádió 1 sztárja is, miután valaki túl messzire ment. 

Lapunk információja szerint Sebestyén Balázs feltételezett zaklatóját szerda reggel a rendőrök ébresztették vidéki otthonában, majd bevitték a kapitányságra. 

– A lányomnak nagyon nehéz élete volt, rengeteget szenvedett. Elvált a férjétől, és nemrégiben visszaköltözött a kisgyerekével, akit egyedül nevel – kezdte lapunknak a fiatal nő édesanyja, akit telefonon sikerült elérnünk. – Nem tudom pontosan, milyen butaságot csinált, nekünk sem árulja el. Egyszerűen nem mond semmit. Nem tudjuk, mi vár még ránk és a lányunkra. A férjem és én egész életünkben tisztességes, becsületes emberek voltunk, akik most ilyen lehetetlen helyzetbe kerültek. A lányomért bármire képes vagyok, bármit is tett, mi mellette leszünk – mondta zokogva a kétségbeesett asszony. 

A Blikk elérte az érintettet is, aki szűkszavúan annyit mondott: őt csak tanúként hallgatták ki, többet nem kívánt hozzátenni. 

A rendőrség azonban a Blikk érdeklődésére megerősítette, hogy sokkal súlyosabb ügyről van szó. 

[LAPOZAS]

„Zaklatás vétsége miatt egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem kívánunk adni” – írta válaszában a hatóság. Lapunk megkereste Sebestyén Balázst, ám nem kívánt nyilatkozni. 

Nem ez az első eset egyébként, hogy a rádióst zaklatja egy rajongója vagy utálója. Évekkel korábban arról mesélt, hogy egy ismeretlen még az éjszaka közepén is üzenetekkel bombázza, s azzal fenyegeti, hogy kioltja az életét. Máskor egy fiatal lány szeretett bele, aki évekig próbálkozott a közelébe férkőzni: többször jelentkezett gyakornokként Balázs mellé, ám sosem kapott állást. Balázs egy molett hölgyről is mesélt, aki először két karikagyűrűvel várta őt a stúdióban, ám hiába hajtotta el őt a műsorvezető, nem sokkal később tapsolóként jelent meg a műsorában. Ezután a lány beszökött az öltözőjébe, ahol szagolgatta a ruháit. 

Börtön is járhat érte

A magyar büntető törvénykönyv szerint zaklatónak minősül az, aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen, esetleg tartósan háborgatja. Ha súlyosabb bűncselekményt nem követ el, a zaklatás vétségnek minősül, amiért akár egy év szabadságvesztés is járhat. 

2020-07-01 21:39:32 - Mindenegyben Blog