MindenegybenBlog

Így lett egy ámokfutó áldozata a 9 éves Adrika! Milyen büntetést adna egy ilyen kegyetlenségért?

Minden percben gondolok Adrira - árulta el a gyászoló apa Hisz még fiatal vagyok, élni akartam még, ez a szörnyű baleset miért pont engem ért?  

Ámokfutók áldozata lettem Én, kik felelőssé váltak rövid éle­temért” – olvasható a nyolcéves korában tragikus körülmények között elhunyt Adrika nemrég elkészült sírkövén. A szövegrészletet a búcsúztatóján is felolvasták,írja a borsonline.huÉdesapja minden héten kijár kislánya sírjához.– A feleségem szinte mindennap, de amikor tehetem, én is kilátogatok a temetőbe a kislányunkhoz. Szerettük vol­na, hogy a sírkő elkészüljön mindenszentekre, szerencsére sikerült. Nem múlik el perc, hogy ne gondolnék Adrira – mondta a Borsnak könnyek között Horváth Győző, a megtört családapa. Adrika szobája, a játékai ugyanúgy maradtak, ahogyan gyermeke otthagyta

Ahogy arról többször beszámoltunk, az ak­kor nyolc éves Adriennt a bátyja gyerekkori barátja csalhatta el a házuktól a pa­takpartra. A gyanú szerint a 16 éves F. Ferenc egy kővel betörte a kislány fejét, az alulról lemeztelenített testét pedig a patakba dobta. Adrienn halálát fulladás okozta. Csak tudnám, hogy mivel csalhatta el? – teszi fel a költői kérdést lánya nyughelye mellett az apa. Nemrég volt a születésnapja, fájó szívvel gondolok bele, hogy a karácsony is közelít. A szobájához azóta sem nyúltunk, minden játék és tanszer ott van, ahol ő hagyta – mondja keserűen. A FALU, ÉS A KÖRNYÉK ÖSSZE FOGÁSÁBÓL ADRIENN ÚJ SÍREMLÉKET KAPOTT

2018-11-02 10:10:28 - Mindenegyben Blog