MindenegybenBlog

Ilyen gyönyörű menyasszony volt Dér Heni , káprázik a szemünk (fotó)

Itt vannak a fotók a templomi esküvőről!

Dér Heni és Bakos Gergő lassan már egy éve házasok, a polgári esküvőn már egyszer kimondták a boldogító igen. Most azonban végre sor került a templomi esküvőre is. Méghozzá teljesen titokban, Heni szülőfalujában, a vajdasági Csantavéren keltek egybe.

Kimondták a boldogító igent

Gergő a vőféllyel együtt lovas hintóval jött értem a szülői házhoz, hogy kikérjen. Amikor megpillantottam, majdnem elsírtam magam. Ezután végigkocsikáztunk a hintóval a falun, egészen a szülőföldem templomáig” – mesélte Dér Heni, akinek a menyasszonyi ruhája is gyönyörű volt. Az alkalomra egy Daalarna darabot választott, kisfia és párja pedig egy Maár Róbert egyenszmokingot – írja a Bors.

Az egyházi esküvővel egybekötve a kisfiunkat is megkereszteltük, a házasságkötés után a tanúm – a húgom – a kisfiam keresztanyja lett

– árulta el az énekesnő.

Még a majdnem 200 fős vendégseregről is mesélt:

Semmiképp nem szerettem volna feszengős, ültetett körasztalos-kaviáros esküvőt tartani komolyzenével, hanem igazi hagyományos, mulatós zenés, ’ereszd el a hajam’ dajdajra vágytunk“.

(Bors Online)

2022-05-05 19:24:44 - Mindenegyben Blog