MindenegybenBlog

Ítéletidő: tombol a vihar a Dunántúlon,hatalmas károkat okozott, több helyre riasztották a tűzoltókat

Megérkezett a vihar az országba, és már most jelentős károkat okozott.

A Kisalföld.hu több képet is közzétett, megmutatva, milyen állapotok uralkodnak az osrszág nyugati részén. A Dunántúlon egyébként első-, másdofokú riasztás van érvényben. Győrbe a lap szerint este 7 óra körül érkezett meg a zivatar.

Viharkárokhoz riasztják Vas megye és Komárom-Esztergom megye tűzoltóit. A felgyülemlő esővíz okozza a legtöbb gondot az ország nyugati része felett elvonuló zivatarok nyomán. Körmenden, a Bartók Béla utcában egy lakásba folyt be a víz, a Bercsényi utcában pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert az udvaron összegyűlt esővíz lakóházat veszélyeztetett. A város hivatásos tűzoltói szivattyúval avatkoztak be. Tatán, a Váralja utcában családi házakat öntött el az esővíz, amely egy művelődési ház és egy áruház épületét is veszélyezteti. A helyszínre a tatabányai hivatásos tűzoltókat és a kocsi önkéntes tűzoltókat riasztották. Egy Bacsó Béla utcai pincében körülbelül harminc centiméter magasan áll az esővíz, a tűzoltók szivattyúval avatkoznak be. Az Új úton egy körülbelül húsz négyzetméteres pincében másfél méter magasan áll az esővíz, az egység megkezdte az eltávolítását - írja a Katasztrófavédelem.

Zivatarrendszer vonul nyugat felől, égzengésre, heves viharokra kell készülni.

Az ESTOFEX 3-as (legmagasabb) szintű figyelmeztetést adott ki a horvát-magyar határra is, extrém jégverés lehetőségére figyelmezetetve.

Eközben árvíz Baranya megyében. Percek alatt elöntötte a házakat a megáradt folyó - videó

A hirtelen jött sok csapadéktól megáradt egy patak, a víz betört a faluba. Volt, ahol ajtókat szakított le az áradás, máshol az ablakokon át öntötte el a víz a házakat. Több család azt mondta, mindenük odaveszett, sokaknak az állataik is elpusztultak. Egy nappal a villámárvíz után még szombaton is gépekkel próbálták eltakarítani a sarat.

Az RTL Klub Híradójának mag is mutatták a helyiek, mekkora károkat okozott a víz.

címlapfotó:illusztráció!

2019-06-22 22:50:14 - Mindenegyben Blog