MindenegybenBlog

ITT a borzasztó hír : JÖN A koronavírus 2. hulláma – EZ VÁR RÁNK A 2. hullámban >>>

Koronavírus: két évig is tarthat a járvány, a második hullám sokkal rosszabb lehet egy tanulmány szerintAz egyre többször emlegetett második hullám lefolyására a száz évvel ezelőtti spanyolnátha-világjárvány alapján következtetnek.

Éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy a legrosszabb eshetőségre kell felkészülni egészen addig, amíg nem alakul ki a nyájimmunitás vagy nem áll rendelkezésre tömegesen oltóanyag a vírus ellen.

Arra következtetnek, hogy a világjárvány hossza végeredményben 18-24 hónap között lehet.

A tanulmányban három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a tudósok. Az első és egyben legrosszabb a már említett év végi sokkal rosszabb újabb hullám. A második verzióban az idei járvány levonulása után jövőre több kisebb kitöréssel számolnak. A harmadik forgatókönyvet még korábban egyetlen járvány esetében sem tapasztalták, de nem zárható ki: eszerint a vírus folyamatos lassú fertőzés mellett lassan “elégne”, vagyis idővel egyszerűen elmúlna.-írja a

szeretlekmagyarorszag. hu

Koronavírus: két évig is tarthat a járvány, a második hullám sokkal rosszabb lehet egy tanulmány szerintAz egyre többször emlegetett második hullám lefolyására a száz évvel ezelőtti spanyolnátha-világjárvány alapján következtetnek.

Éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy a legrosszabb eshetőségre kell felkészülni egészen addig, amíg nem alakul ki a nyájimmunitás vagy nem áll rendelkezésre tömegesen oltóanyag a vírus ellen.

2020-05-03 13:23:52 - Mindenegyben Blog