MindenegybenBlog

Itt a háború vége? Moszkva elismerte a vereséget

A február végén kirobbant háború óta először változott markánsan Moszkva kommunikációja. Ugyan csak egy adott területre vonatkozóan, de elismerték, hogy a harkivi régióban végrehajtott ukrán ellentámadás végül orosz vereséget hozott.

A szerda hajnali ISW-jelentés szerint hatalmas változás állt be az oroszok médiatartalmaiban, ugyanis mind a Kreml tisztviselői, mint pedig az orosz állami televízió munkatársai a harkivi vereség okaival kezdek foglalkozni, pedig mindeddig csak az orosz katonák sikereiről lehetett tőlük hallani.

A jelentés egyébként kiemeli, hogy az oroszok annak idején sem a Kígyó-sziget kapcsán nem beszéltek vereségről, sem akkor, amikor Donbaszra koncentrálásként keretezték az ukrán fővárostól való visszavonulást.

Eredetileg az orosz védelmi minisztérium most is hasonlóra készült, azt tervezték, hogy a helyi orosz haderők átcsoportosításával magyarázzák a fejleményeket, de ez gyors és heves kritikát kapott online. Ezután kénytelenek voltak változtatni a narratíván, főleg, hogy már a Kreml TV is a vereség beismerését követelte. Várhatóan ezután Vlagyimir Putyin mosdatása következik, és igyekeznek majd a felelősséget a Putyin belső köreihez tartozó katonai tanácsadókra kenni – írja a Telex.

2022-09-14 21:45:26 - Mindenegyben Blog