MindenegybenBlog

Itt a vége a 65 év felettiek ingyenes utazásának?

Közel egy éve írtunk utoljára az utazási kedvezmények átalakításáról, a pótjegyekkel a vonaton és a buszokon egyaránt lopakodó áremelésről, amely ezeken a járatokon a 65 év felettiek ingyenes utazásának végét jelentette. Az már akkor is látszott, hogy a kabinetnek nem fűlik a foga a kedvezmények átalakításához, inkább egy óvatos, rejtett drágítást vezetett be. 

Pedig 2012 őszén felmerült a kedvezményrendszer felülvizsgálata, amelynek elképzelése szerint a közösségi közlekedésen igénybe vehető 38 kedvezményből 4 maradhatott volna meg alanyi jogon. A diákkedvezményeket, a nyugdíjasok és a rokkantak kedvezményeit viszont nem érintették volna a tervezett változások. Ezek átalakítása nélkül azonban hiába vártak volna 20 milliárdos korrekciót.

Az egykori impozáns tervekből azonban nem maradt semmi. Pedig a Széll Kálmán Terv első és második része is komoly kiadáscsökkentést és szervezeti átalakítást irányzott elő a közösségi közlekedés terén. 

2012 őszén szépen lassan elkezdtek sokasodni azok a Volán-járatok, ahol kiegészítő jegyet kellett fizetni az utazásért mindenkinek. Nem normatív szabályozásról, hanem különböző szempontok (komfort, gyorsaság) alapján való válogatásról beszélhetünk. A pótjegyek bevezetése tovább folytatódott a vonatokon is: 2013. május 15-től a gyorsvonatokon a Volán-járatokkal megegyező mértékű pótjegyet kell fizetni.

Most pedig úgy áll a helyzet, hogy a kormány vállalta a Brüsszelnek elküldött konvergenciaprogramban, hogy a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat a 2014-es szinten befagyasztja, egészen 2017-ig. Eközben a fejlesztési minisztériumban készült egyik munkaanyag szerint a 65 év felettiek ingyenes utazási kedvezménye csak a csúcsidőn kívül maradna meg, más időszakokban nekik szóló bérletet kellene venniük. Tehát létezik olyan forgatókönyv, amely szerint a 65 év felettiek végleg búcsút mondhatnak az ingyenes utazásnak. 

ny.jpg

2016.01.22 

A parizer sincs ingyen, ezért Tarlós István szerint el kell gondolkozni azon, hogy Budapest tudja-e finanszírozni a nyugdíjasok ingyenes utazását. Az MSZP ezt elfogadhatatlannak tartaná.

Tarlós István a 4-es metrón
 
Tarlós István a pénteki Budapestinfón közölte: el kell gondolkozni azon, hogy a város finanszírozni tudja-e a nyugdíjasok ingyenes utazását.

 
Szerinte a díjkedvezmény még rendben van, de "üres kasszából nem lehet közlekedést finanszírozni".


„Én is elmúltam 65, de a kenyeret, a tejet, a parizert sem kapjuk ingyen” – jegyezte meg.

Ugyanakkor megjegyezte: a díjmentességhez a főváros nem tud hozzányúlni, azt csak állami akaratra lehet meglépni, írja az MTI. Tarlós azt is elmondta, hogy a 6 éven aluliak ingyenes utazásához nem akar hozzányúlni.

Az MSZP kiakadt

Az MSZP elfogadhatatlannak tartaná, ha megszűnne a 65 évnél idősebbek ingyenes fővárosi tömegközlekedése.

Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője a Budapestinfó után tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, az idősek "tisztességes nyugdíj helyett kapják a bérletet", amelyért szerintük csak akkor lehetne tőlük pénzt kérni, ha az állam becsülettel megfizetné korábban ledolgozott éveiket.

Budapest egy huncut fillérrel sem tartozik

Tarlós a pénteki sajtótájékoztatóján azt is kijelentette, hogy a fővárosnak nincs tartozása a MÁV felé.

A városvezető arra reagálva, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön azt mondta, a főváros a MÁV-nak 12 milliárd forinttal tartozik, úgy fogalmazott: "nem tudom, hogy a miniszter úr miről beszél", "egy huncut fillérrel" sem tartozik a főváros a MÁV-nak.

Kirúgások jöhetnek

Tarlós István bejelentette, hogy a körülbelül ezer embert foglalkoztató Budapesti Közlekedési Központnál jelentős - várhatóan 150 fős - létszámleépítés lesz.

A BKV-nál 200 fős létszámleépítésben gondolkodnak. Feleslegessé válthat az óbudai garázs és telephely, és ez maximum 400-500 millió forint megtakarítást eredményezhet.

Kétféle bérlet

A főpolgármester az agglomerációs tömegközlekedésről folytatott egyeztetéseket előremutatónak nevezte. A legközelebbi megbeszélés szombaton lesz Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel az ügyben - közölte, hozzátéve: az az elvárása, hogy a megegyezés szülessen meg a Fővárosi Közgyűlés februári rendes ülése előtt. 
    
Elmondta, a jogszabályok szerint az agglomerációs közlekedés biztosítása állami feladat, vita még az átvétel módjáról folyik. Közölte, ha az államhoz kerül a HÉV, akkor valószínűsíthető, hogy két változata lesz a fővárosi bérleteknek: lesz olyan, amely a HÉV-re is érvényes lesz, és ennek nyilván más lesz a díjszabása.

atv.hu

2014-11-17 07:48:47 - Mindenegyben Blog