MindenegybenBlog

ITT A VÉGE !!! INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL!

INTERJÚT ADOTT CSILLA, KŐKEMÉNY DOLGOKAT MONDOTT, EZT NEM GONDOLTA SENKI JUNIORRÓL

Csillának a gyász mellett most attól is rettegnie kell, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti.-írja a nlc.hu

„Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni. Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést” – mondta megtörten a Borsnak Csilla, aki egykori párjának is üzent: „Ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva! A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!”

Hogyan érintette, hogy Junior elvitte öntől a nagyobbik fiukat, Lacikát?

Idejött este a gyerekért, azt mondta, visszahozzák, amint a rendőrség engem kihallgatott, majd közölték, hogy nem adják vissza, nála lesz egészen addig, amíg le nem zárul a nyomozás. Odaadtam a gyerek nyugalma érdekében. Most pedig ott tartunk, hogy papírokat ad be, ideiglenes meg végleges elhelyezésről, az én mentális zavaraimra hivatkozva. Nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!-írta a  Bors.hu

 

Itt a teljes cikk!

 

Ezt írta Csilla nemrégiben :

  

„Kérdezem én, mint anya, aki látta meghalni a gyermekét?! Kérdezem én, mint szülő, tőled L. L. Junior! Kérdezem én, mint érző ember, aki egy ilyen tragédia után nem ismer szavakat, mert nincs. Hol voltál? Hol voltál az utóbbi 4 évben? Csak Lacika miatt veszek levegőt. Én nem a vádaskodásban és pusztításban, a nyilvánosságban élem a gyászom, hanem a lelkem és teljes valómban. Milyen ember, apa, szülő vagy te, hogy még azt sem hagyod, hogy gyászoljak, hogy fájjon, hogy megélhessem a kínok kínját békében, harcra kényszerítesz a fiamért?! Elvitted. Oda adtam, ahogyan mindig, mert a gyerekeket néztem, hogy nekik mi a jó, amióta csak megszülettek. És te nem engeded, hogy velem legyen? Mentális és pszichés zavar?

[LAPOZAS]

Ha abban a csodában lett volna részed, amiben nekem volt anyaként, nem is élnél, mert gyenge vagy. Az utolsó lélegzetemig küzdeni fogok a gyerekemért, mert nem lehet egy olyan emberé, aki 6 évig semmit nem tudott a fiairól és sosem tudta mi az a szeretet, mert nem volt ott, mert egy ágyban és egy pénztárcában találta meg az élet értelmét… Nem tudod mit érzek, mert nem voltál ott. A fiadat utoljára a műtétje napján láttad 10 percre, amin szintén nem voltál ott, ahol velem foglalkoztál és nyomtad az undort, utána pedig egy órán keresztül vigasztaltam, mert te sírva hagytad ott…

[LAPOZAS]

Sírt érted, hogy hiányzol neki… Ahogy egész életükben tették! A te döntésed volt! Ahogy az is, hogy megszületett és megfogtad a bőröndöd és otthagytad az egy hetes és 2 éves fiaid. Minden egyes ember a környezetünkben, a bölcsődében, az óvodában, a fejlesztéseken, az orvosoknál, a nevelési tanácsadókban, a szomszédok tanúsítani fogják, hogy téged nem láttak egyszer sem, vagy csak nagyon ritkán, ha épp az időd engedte. Én az utolsó percig az ő szeretetükben és boldogságukban úsztam! És szeretett fiam emlékére esküszöm, hogy megküzdök a fiamért, Lacikáért. GYÁSZOLOK!!!!!!

Ezért nem nyilatkozom, mert ÉN megélem minden percét, nem a közösségi oldalakat nézem, nem olvasom a cikkeket és nem azzal foglalkozom, hogy lehetetlenítsek el embereket és pusztítsak, kérek mindenkit és téged is L. L. Junior TARTSD TISZTELETBEN A GYERMEKÜNK TISZTA EMLÉKÉT!” –írta a közösségi oldalán a gyászoló anya.

2019-09-14 08:15:51 - Mindenegyben Blog