MindenegybenBlog

Itt az 5. baba! Oláh Gergő babapocakos feleségével boldogan adta hírül - Ötödik gyermeke miatt támadják Oláh Gergőt

Oláh Gergőékhez újra kopogtat az gólya. A pár ötödik kisbabája érkezik nemsokára. Az énekes közösségi oldalán mondta el, hogy bővül családjuk

Ötödik gyermeke miatt támadják Oláh Gergőt

Oláh Gergőt semmi sem tarthatja vissza a családalapítástól. Türelmetlenül várják ötödik babájuk születését.

Sokak szerint felelőtlenség bevállalni egy ötödik gyereket, pláne úgy, hogy a család eredetileg négy kicsit szeretett volna, ezért sok negatív kritikát kapott az énekes, amikor bejelentette, hogy felesége, Niki újra babát vár. Ő mégis határtalanul örül újdonsült kislányának, hiszen nem az anyagi javaktól függ, mennyire tudják szeretni az érkező csöppséget.

Ezt írta facebook oldalán "Szerettük volna, ha csak a saját oldalainkat követő kedves emberek osztoznak az örömünkben, mert Ők tényleg velünk örülnek, büszke is vagyok az oldalaim követőire és hálás vagyok értük, viszont tudtam, hogy a különböző magazinok oldalain, sok sok kommentelő, de egyébként úgy a mai világ, nem tud azonosulni azzal sőt, konkrétan hülyének nézik azt, akinek 1-2-nél több gyermeke van, ezért a negatív, alpári kommentektől szerettem volna óvni magunkat, de így is, hogy nem engedélyeztük, megírta pár magazin és jöttek a "szép" kommentek!Így azt látom, hogy ez egy ÜGY! Ezért bátran kiállok mellette!!!!És akkor itt válaszolnék minden "kedves, intelligens" kommentelőnek előre!Mindenki annyit kap, amennyit elbír... idegileg, anyagilag, érzelmileg stb...NAGY KEGYELEM, DE MI BÍRJUK, MINDEN TERHÉVEL, NEHÉZSÉGÉVEL ÉS AZ ANNÁL TÖBB ÖRÖMÉVEL, ÁLDÁSÁVAL!Mi azt valljuk, hisszük és tapasztaljuk, hogy a gyermek, minden körülmények között, ÁLDÁS!Amikor közmunkás voltam, 2 gyermeket neveltünk szeretetben, szerényen, de BÜSZKÉN!Már nem közmunkás vagyok, most 5 gyermeket fogunk nevelni, NAGYON BÜSZKÉN! IGEN, 5.... 5 DARAB GYERMEKÜNK VAN !!!!!!((de ezt figyeld, több barátunknak 6,7,8,9,11 gyermeke van)) Képzeljétek, nem használtuk fel a CSOKOT, de van szép nagy kertes házunk...a CSALÁDIPÓTLÉKOT nem azért kapják az emberek, hogy eltartsák a családot, benne van a nevében, hogy PÓTLÉK, szóval ha ez miatt lenne ILYEN SOK GYERMEKÜNK, éhen halnánk mi HETEN, ja nem, KILENCEN a kutya meg a macska is éhen döglene!A feleségem nem egy "SZÜLŐGÉP" , a feleségem egy HŐS, egy igazi ANYA, brutális amit bír, ezért bízza Isten rá, hogy ennyi életet hozzon a világra!Számomra pedig a legcsodálatosabb dolog, hogy APA lehetek és hogy 5 gyermek életéért lehetek felelős, brutál kemény, de brutálisan szeretem mindenestül!!!!És végezetül!!!Tudjátok én ha nem tudok kedveset, építőt, okosat, bölcset, vicceset, frappánsat, motiválót mondani, kommentelni... akkor inkább nem mondok semmit...Mert butaságot nem akarok mondani és mert nem akarok megsérteni senkit, nem akarok fájdalmat okozni, nem akarom elrontani senki kedvét, vagy hergelni az idegeit!Mindenkinek ezt ajánlom szeretettel!UI: Puszil, ölel mindenkit, egy 5 gyermekes apuka, EGY FELESÉGTŐL!"

[LAPOZAS]

„Minket ez nem izgat, nem foglalkozom vele. Pont, hogy nem az anyagi körülményektől tesszük függővé, hogy négy gyereket vállalunk vagy egyet. Szeretjük egymást, ami sokkal nagyobb biztonságot ad, mint a pénz” – mondta Gergő.

Gergő és felesége fiatalon, de tudatosan alapítottak családot még akkor, amikor rossz anyagi körülmények között éltek. Volt olyan, hogy a közmunkásként kapott fizetéséből az ötven forintos túrórúdit sem tudta megvenni a gyerekeinek, így nem csoda, hogy amikor már lehetősége volt rá, elkényeztette a családját.

A ötödik kicsi is szerető családba, jó körülmények közé érkezik majd, de Niki és Gergő soha nem felejtik el, honnan indultak. Elmondásuk szerint a szegénységben töltött évek még jobban összekovácsolták őket.

2021-06-24 14:25:26 - Mindenegyben Blog