MindenegybenBlog

Jó hírt jelentettek be! Mindhárom ápolási díj összege emelkedik! Minden, ápolási díjra jogosult több pénzt kap január 1-től! Mondjuk a számokat

Jövő januártól az ápolási díj alapösszege ismét öt százalékkal emelkedik, ezenfelül a szaktárca mérlegeli annak lehetőségét is, hogy miként lehetne további támogatást biztosítani az ápolók bizonyos, különösen nehéz helyzetben lévő csoportjai részére – erősítette meg egy ellenzéki írásbeli kérdésre adott parlamenti válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára.

A vonatkozó jogszabály jelenleg az ápolási díj három típusát szabályozza, az ápolási szükséglet függvényében emelkedő összegű alap-, emelt, és kiemelt összeget. A súlyosan fogyatékos, fokozott ápolást igénylő hozzátartozóikat ápoló családtagok részére nyújtott emelt összegű ápolási díj összege 2014-től 38 350 forintról 44 250 forintra emelkedett, s bevezették a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díjat, amelynek havi összege 2016-ban 53 100 forint volt. Az idei évtől további öt százalékkal nőtt az ápolási díj összege. Az ápolási díjhoz a társadalombiztosítás keretében nyújtott kedvezmények is kapcsolódnak, írja a lap. (forrás: Magyar Hírlap Online)

2017-11-14 23:40:05 - Mindenegyben Blog