Bár a magyarországi bankjegycsere már 2014-ben - az új tízezres bevezetésével - elindult, majd 2015-ben az új húszezres megjelenésével folytatódott, 2017-ben kapcsol magasabb fordulatszámra, ugyanis két új bankjegy is bekerül a forgalomban.
2017. december 31-ig meghosszabbítja a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresek bevonási határnapját.
Márciusban jönnek az új kétezresek és ötezresek
Várhatóan márciustól lehet majd fizetni az új kétezresekkel és ötezresekkel, amelyek már 2016. november 15-e óta hivatalos fizetőeszköznek számítanak. Ezzel párhuzamosan a jegybank megkezdi a régi - 2016 előtt kibocsátott - kétezresek és ötezresek visszavonását.
A jelenlegi tervek szerint a régi kétezresekkel és ötezresekkel 2017. július 31-ig lehet fizetni bárhol. Ezt követően azonban a boltokban már nem lehet fizetni velük, de három évig - azaz 2020. július 31-ig - már csak a bankok, a posták fogadják el. Akinél ezután is marad a régi bankókból, az a jegybankba mehet, ahol 2037. július 31-ig tudja újakra cserélni azokat. cikk itt folytatódik:napi.hu