Július és augusztus olyan időt hoz, amelyre nem számított senki!
Nem jöttek be a jóslatok sem a néphiedelem sem a műszerek alapján. Meleg rekordokat jósoltak erre a nyárra és most egy enyhe, viharokkal teli, szeszélyes nyárral találjuk szembe magunkat.
A korábbi előre jelzésekkel ellentétben most teljesen más adatokkal szolgálnak az időjósok. Korábban sivatagi szárazságot, és a tavalyinál is tikkasztóbb hőséget ígértek a meteorológusok júliusra.
Majd hirtelen ezt követően úgy tűnt, hogy szinte kizárólag hűvös napokra számíthatunk. Most viszont sokkal kellemesebb az összkép a nyár közepére. Ez az idő legfeljebb azoknak nem kedvez, akik kimondottan rajonganak a tikkasztó melegért. A legtöbb ember viszont valószínű, hogy örülni fog, ha tényleg beigazolódik a legfrissebb prognózis.
Az Időkép előrejelzése szerint a július egy igazi, klasszikus nyári hónapnak ígérkezik idén. Bár lesznek olyan napok, amikor a 30 fokot meghaladja a maximum hőmérséklet, de frissítő záporok, és enyhülést hozó, 20 fok alatti hajnalok kísérik a kánikulai napokat. Így aztán örülhet szinte mindenki, ha erre a ábrára néz, hiszen a nyaralókra is kedvező napok várnak, a hőségtől szenvedőknek viszont csak mérsékelten kell számolniuk majd a kellemetlenségekkel.
Forrás : idokep.hu , http://utcaemberek.blogspot.hu