A belső vizsgálat után megindult a büntetőeljárás
Komoly fordulat történt az Eximbank korábbi ügyleteinek vizsgálatában. A Kapitány István vezette Gazdasági és Energetikai Minisztérium belső vizsgálata és feljelentései után a rendőrség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárást indított, és több ezer oldalnyi dokumentumot foglalt le bizonyítékként.
A minisztérium a kormányváltás után indított átfogó ellenőrzést az állami bank korábbi finanszírozásainál. Az átvilágítás során négy olyan nagy összegű ügyletet találtak, amelyek miatt már nem tartották elegendőnek a belső vizsgálatot, ezért feljelentést tettek.
A büntetőeljárás megindítása fontos fordulat, de önmagában még nem bizonyítja, hogy bűncselekmény történt. A hatóságnak kell megállapítania, keletkezett-e vagyoni hátrány, megszegték-e a döntéshozók a kötelességeiket, és köthető-e büntetőjogi felelősség konkrét személyekhez.
Az eljárás jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik, konkrét gyanúsítottat egyelőre nem neveztek meg. Ezért jelenleg sem volt bankvezetőről, sem politikusról, sem üzletemberről nem lehet tényként kijelenteni, hogy bűncselekményt követett el.
A rendőrség több ezer oldalnyi minisztériumi és banki dokumentumot foglalt le. Ezek között szerződések, kockázati elemzések, vezetői jóváhagyások, döntés-előkészítő anyagok és elektronikus levelezések is lehetnek. Az iratokból kiderülhet, hogyan készítették elő a kifogásolt ügyleteket, kik támogatták azokat, és milyen figyelmeztetések hangzottak el a döntések előtt.
Négy hatalmas összegű ügylet került célkeresztbe
A vizsgálat egyik legnagyobb tétele az Észak-Macedóniának biztosított egymilliárd eurós szabad felhasználású hitel. A konstrukció 3,25 százalékos kamattal és állami kockázatvállalással valósult meg.
Az egymilliárd euró több százmilliárd forintos nagyságrendet jelent. Egy ekkora hitelnél már néhány százalékos veszteség vagy indokolatlanul vállalt kockázat is komoly közpénzügyi következménnyel járhat.
A nyomozóknak ezért azt kell feltárniuk, hogy milyen döntési mechanizmus alapján született meg a hitel, rendelkezésre álltak-e megfelelő biztosítékok, és betartották-e az állami vagyon kezelésére vonatkozó szabályokat. Önmagában egy kedvezményes állami hitel nem jelent bűncselekményt, a vizsgálatnak azonban minden körülményt ellenőriznie kell.
A másik ügy a Sofitel szálloda projektjéhez kötődő, hozzávetőleg 59 milliárd forintos finanszírozás. A korábbi ismertetés szerint az érintett vállalkozást Tiborcz István érdekeltségi köréhez közelinek nevezték, az Eximbank pedig rendkívül gyorsan döntött a finanszírozásról.
A vizsgálatban az is felmerült, hogy a bank megfelelően betartotta-e saját belső előírásait. A gyors döntés önmagában még nem bizonyít szabálytalanságot, ezért a nyomozóknak kell megvizsgálniuk, milyen szakmai anyagok, biztosítékok és kockázati értékelések alapján adtak zöld utat az ügyletnek.
A harmadik vizsgált konstrukció a Duna Aszfalt afrikai beruházásához kapcsolódik, amelynél mintegy 126 milliárd forintos finanszírozásról esett szó. A projekt Zambia és a Kongói Demokratikus Köztársaság közötti gyorsforgalmi út megépítését érintette.
Ebben az esetben az lehet a legfontosabb kérdés, mekkora pénzügyi kockázatot vállalt a magyar állam, és milyen biztosítékokat kapott ezért. Egy külföldi beruházás sikertelensége önmagában nem hűtlen kezelés, de ha a döntéshozók tudatosan figyelmen kívül hagyták a súlyos szakmai kockázatokat, annak már büntetőjogi következménye lehet.
A negyedik ügy a Dunakeszi Járműjavító egyiptomi vasúti projektje. Az egyiptomi állami vasút a konstrukcióban 176 milliárd forintos állami hitel segítségével vett részt.
A nyomozásnak itt nemzetközi szerződéseket, exportfinanszírozási döntéseket és a vasúti járműgyártás pénzügyi hátterét is át kell tekintenie. A hatóság feladata lesz elválasztani a kockázatos vagy rosszul sikerült üzleti döntéseket azoktól a cselekményektől, amelyek már büntetőjogi kategóriába tartozhatnak.
A lefoglalt iratok dönthetik el, meddig vezet a felelősség
Amíg kizárólag politikai szereplők beszéltek az Eximbank ügyleteiről, könnyű volt az egész történetet pártpolitikai vitaként kezelni. Most azonban a rendőrség már saját büntetőeljárásában gyűjt és értékel bizonyítékokat.
A nyomozás megindítása nem jelenti azt, hogy a minisztérium valamennyi állítását már bizonyítottnak tekintik. A büntetőeljárás célja éppen annak eldöntése, hogy a feljelentésekben szereplő gyanúkat alátámasztják-e a dokumentumok, a pénzmozgások és a döntéshozók vallomásai.
A hatóságoknak ügyletenként kell rekonstruálniuk a döntési folyamatokat. Meg kell állapítaniuk, ki javasolta a finanszírozást, milyen szakmai vélemények készültek, kik jelezték a kockázatokat, és végül kik hagyták jóvá a több tíz- vagy százmilliárd forintos konstrukciókat.
Különösen fontosak lehetnek a bank belső kockázati elemzései. Ha a dokumentumokban súlyos figyelmeztetések szerepeltek, de azokat indoklás nélkül félretolták, annak komoly jelentősége lehet. Ha viszont minden döntés szabályosan, megfelelő biztosítékok mellett és részletes szakmai elemzések alapján született, annak ugyanúgy meg kell jelennie a nyomozás eredményében.
A hűtlen kezelés bizonyításához nem elég azt kimondani, hogy egy ügylet előnytelen vagy kockázatos volt. Bizonyítani kell a kötelességszegést, a vagyoni hátrányt, valamint azt is, hogy az érintett személy pontosan milyen szerepet játszott a döntésben.
A hivatali visszaélés gyanújának tisztázásához szintén konkrét bizonyítékokra lesz szükség. A nyomozóknak azt kell megállapítaniuk, hogy történt-e szándékos jogsértés, valaki jogosulatlan előnyhöz jutott-e, vagy másnak jogtalan hátrányt okoztak-e.
Ezért a lefoglalt több ezer oldalnyi irat fontosabb lehet bármely politikai nyilatkozatnál. A szerződések, levelezések és vezetői jóváhagyások pontosabban megmutathatják, ki mit tudott és milyen információk birtokában döntött.
Most már nem lehet egyszerűen azzal lezárni az ügyet, hogy „ez csak politika”. Ettől függetlenül továbbra is érvényes az ártatlanság vélelme, és csak a bizonyítékok értékelése után lehet felelősségről beszélni.
Az első gyanúsítás hozhatja el az igazi fordulatot
Kapitány István tárcája az átvilágítás után átadta az adatokat a hatóságoknak. Egy miniszter nem nyomozó és nem bíró: ha egy belső ellenőrzés során bűncselekmény gyanújára utaló körülmények merülnek fel, azokat továbbítania kell az illetékes szervekhez.
A minisztérium ennek megfelelően feljelentést tett, a rendőrség pedig megkezdte az iratok begyűjtését és elemzését. Innentől a nyomozó hatóságnak kell eldöntenie, hogy a feltárt adatokból felépíthető-e bizonyítható büntetőügy.
A jó hír az, hogy az Eximbank-ügy már eljutott idáig. A vizsgálati anyagok nem egy minisztériumi fiókban maradtak, hanem a nyomozókhoz kerültek, akik hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt vizsgálják a történteket.
A felelősségre vonás ugyanakkor még messze nincs lezárva. A következő jelentős fordulat az lehet, ha a hatóságok bizonyos döntéseket konkrét személyekhez tudnak kötni, és megtörténnek az első hivatalos gyanúsítások.
Ekkor derülhet ki, milyen magas szintig vezethetett a döntési lánc, kik készítették elő az ügyleteket, és kik vállalták az állami kockázatokat. Az is lehetséges, hogy egyes ügyekben nem találnak elegendő bizonyítékot, ezért az eljárást részben vagy egészben megszüntetik.
A nyomozás eredménye tehát nem előre eldöntött. Vádemelés csak akkor történhet, ha a hatóságok bizonyítani tudják a vagyoni hátrányt, a kötelességszegést és az érintettek személyes felelősségét.
Kapitány István minisztériuma tehát megtette az első kemény lépést, a rendőrség pedig már folytatja a munkát. Az Eximbank múltjának átvilágítása mostantól hivatalos büntetőeljárás keretében folytatódik, miközben négy hatalmas összegű ügylet és több ezer oldalnyi lefoglalt dokumentum vár részletes vizsgálatra.