A Népszava birtokába került levélből kiderül, hogy Sepsiszentgyörgyben és Kovászna megye más településein lenne szükség aneszteziológusra.
Levelet küldött húsvét hétfőn a kórházigazgatóknak az az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, Kásler Miklós. Ebben azt kérte, mérjék fel, hogy van-e az intézményükben olyan orvos, aki vállalna munkát Romániában Sepsiszentgyörgyben és Kovászna megye más településein. A levelet megkapta az Országos Onkológiai Intézet is, amelynek főigazgatója személyesen szinte valamennyi osztályra továbbította a kérést.
A Népszava több intézményben is érdeklődött, hogy sikerült-e önkénteseket találni a határon túli terület kórházaiba, pozitív választ sehonnan sem kaptak. Volt olyan intézményvezető, aki úgy vélte: „Ez a levél nem több mint egy gesztus a miniszter részéről a magyarlakta települések egészségügyi intézményei felé.” Volt, aki szerint eleve halva született az ötlet, mert az intézményeket már alaposan „orvostalanította” az, hogy a 65 éven felüliek a járvány ideje alatt közvetlenül nem vehetnek részt a betegellátásban.
[LAPOZAS]Megkeresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát, és az Állami Egészségügyi Ellátóközpontot is, hogy megtudják, hányan jelentkeztek eddig Kásler Miklós felhívására. Kíváncsiak voltak egyebek mellett arra is, mi indokolta a miniszter kérését.
A minisztérium sajtóosztálya a következő választ küldte: „A kormány mindig egész nemzetben gondolkodott, ezért amikor az egyik erdélyi kórház csupán rövid időre két-három aneszteziológus segítségét kérte az elvégzendő műtétekhez, akkor megkérdeztük kórházainkat, hogy van-e olyan orvos, aki segíteni tudna. A járvány jelenlegi magyarországi helyzete még lehetővé teszi, hogy néhány szabad kapacitással bíró aneszteziológusunk Erdélybe utazzon. Az Országos Onkológiai Intézet mentességet kapott a koronavírusos betegek ellátása alól. ”– írták.atv.hu