MindenegybenBlog

Kedves mindenki.. Mély fájdalommal tudatjuk ,Júlia a mai napon meghalt

Életének 75. évében elhunyt Szalai Júlia, a magyar szociológia nagy hatású, kiemelkedő képviselője. A tudós haláláról a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete (TKSZI) közleményben számolt be.

Elhunyt Szalai Júlia

Életútja

Szalai Júlia 1948-ban született Budapesten. Édesapja is a szociológia területén tevékenykedett: Szalai Sándor a háború utáni hazai szociológia egyik legfontosabb szervezője és terjesztője volt. Júlia a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett zenei tagozaton, 1966-tól pedig tervmatematikát tanult a közgazdasági egyetemen. A következő évben kérdezőbiztos lett Ferge Zsusa empirikus kutatásaiban, és ennek hatására kezdett érdeklődni a szociológia iránt. 1971-ben írta szakdolgozatát a brit szociálpolitika kialakulásáról. A minden-egyben.com legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Innen indult

A TKSZI közleményében leírják, hogy Szalai munkássága rendkívül gazdag és szerteágazó volt: a szegénység tanulmányozása mellett a társadalmi struktúra, a jóléti államok és intézmények, a munkaerőpiac, az oktatás és az etnicitás, a hazai polgárosodás társadalomtörténete és a társadalmi redisztribúció viszonyai voltak kutatásai fő területei.

 A minden-egyben.com legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

pályafutása

1973-ban kezdett dolgozni a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szociológiai Kutatóintézetében. 2008 óta az intézet tudományos tanácsadója, majd professor emeritusa volt. Tanított többek közt az ELTE-n, a CEU-n, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és a glasgow-i Strathclyde Egyetemen is.

Címek

1968-ban lett a szociológiatudomány kandidátusa, 2008-ban pedig az MTA doktori fokozatát is elnyerte – olvasható a TKSZI közleményében.

2022-11-22 09:05:50 - Mindenegyben Blog