MindenegybenBlog

Kedves mindenki.. Mély fájdalommal tudatjuk ,Adrienn a tegnapi napon meghalt!

Az Operettszínház örökös tagja 93 éves volt.

„A Budapesti Operettszínház vezetősége és társulata megrendüléssel tudatja, hogy Arányi Adrienn 93 éves korában elhunyt.

Őszinte részvétünk a gyászoló családnak! Emléke felejthetetlen!– közölte a gyászhírt a színház a Facebookon.

Arányi Adrienn 1929-ben született Budapesten, Gorup Adrienn néven.

Már gyermekként a reflektorfényben állt, 1936-tól rendszeresen színpadra lépett Lakner Artúr gyermekszínházában, és szerepelt a Magyar Rádió ifjúsági műsoraiban is.

Tanulmányokat folytatott Makay Margit Színiiskolájában, majd 1954-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Már 1949-től fellépett a Bányász Színházban (később Déryné Színház), 1951-ben pedig a Faluszínház (később Állami Déryné Színház) alapítótagja lett.

1962-ben szerződött a Fővárosi Operettszínházhoz, ahol szerepelt többek között a Marica grófnőben, a Hegedűs a háztetőnben, a Cigányszerelemben, a Leányvásárban, A montmartre-i ibolyában, a My Fair Ladyben, a Menyasszonytáncban és a Rebeccában, de ebben az időszakban számos filmben is látni lehetett.

Az Operettszínház olaszországi vendégjátékainak olasz nyelvű narrátora volt.

1987-től nyugdíjba ment, de 2016-ig még kapott szerepeket. 2005-ben megkapta a legjobb epizódszereplőnek adható Aase-díjat.

2022-11-24 20:21:30 - Mindenegyben Blog