MindenegybenBlog

Kenyérre is alig futja a nyugdíjasoknak..

A KSH információ szerint az átlagnyugdíj 150 571 forint ma Magyarországon. Nincsenek könnyű helyzetben az idősek.

Bár a tavalyi évhez képest 6 százalékkal emelkedett az átlagnyugdíj, de az idősek közül nem mindenki kapott ekkora emelést. Az alacsony nyugdíjban részesülők közül sokan elhunytak, míg az új nyugdíjasok sokkal magasabb összeget kaptak.

A nagy többség ráadásul kevesebb nyugdíjat kap havi 150 571 forintnál. A bankmonitor kiszámolta, a nyugdíjasok havi 34 600 forintot, azaz napi 1100 forintot költhetnek ételre. A 65 év felettiek nagyjából havi 122 ezer forintot költenek, ebből a legnagyobb részt az élelmiszer-kiadások teszik ki. Az is kiderült, hogy a szépkorúak átlagosan havi 25 ezer forintot költenek a lakásfenntartásra és a rezsire. Ruházkodásra pedig csupán havi 3000 forintjuk marad.

Mint kiderült, a nyugdíjasok 85 százaléka havi 200 ezer forintnál is kevesebb pénzt kap az államtól, 70 százalékuknak pedig 160 ezer alatt van havi pénze. A bankmonitor szerint tovább rontja a helyzetet, hogy a nyugdíjak sokkal lassabban emelkednek, mint a munkabérek.

A jelenlegi helyzetet tekintve néhány éven belül még súlyosabbra fordulhat az idősek helyzete Magyarországon. Ráadásul egyre csak nő a nyugdíjasok száma, miközben egyre kevesebb az adófizető. A demográfiai folyamatok alapján Magyarországon arra kell számítanunk, hogy az állami nyugdíj nem lesz képes biztosítani a megélhetésünket – írta a bankmonitor.hu.

2021-09-05 12:44:50 - Mindenegyben Blog