MindenegybenBlog

Kiderült miből is él valójában Kiszel Tünde – ezen sokan meglepődtek!

Kiszel Tünde pályája elején fotómodellként dolgozott, majd számos hazai és világsztárral készített interjúkat különböző lapoknak. A ’90-es évek elején televíziós munkái voltak, kulturális, beszélgetős és gyerekműsorai egyaránt. Az ezredforduló óta évről évre kiadja naptárát. Saját tévéműsora már jó ideje nincs, így sokakat furdal a kíváncsiság, vajon miből él a díva. Az 58 éves sztár a FEM3 Caféban csillapította sokak kíváncsiságát.

Hirdetés

– Hívnak sztárvendégnek, háziasszonynak különböző rendezvényekre. Voltam például szépségszalon megnyitóján, én vágtam át a szalagot – mondta, mire a műsorvezető, Csonka András visszakérdezett, hogy ebből meg lehet-e élni.

Hál’ Istennek, igen! Elég sok helyre hívnak. Meglepetésvendégnek szoktak hívni születésnapi, névnapi partira. Emellett lesz új falinaptáram, 2018-ban már 17. alkalommal jelenik meg a híres Kiszel Tünde-naptár. Volt már 3D-s, fekete-fehér, dominás bőrszerelésben és dobermann kutyákkal is.

Október elején fotózta be Budai Tibor, a munkát két stylist, két sminkes, két fodrász segíti, hogy ne okozzon csalódást a rajongóknak. Lánya nem vett részt a fotózáson, Donatella már a 2017-es naptárban sem szerepelt. A kiadvány olyan népszerű, hogy sokan gyűjtik.

– Vannak olyan rajongóim, akik minden évben megveszik a falinaptáramat, és mindig nagyon várják a következő évi meglepetést – árulta el.

2018-08-06 09:52:57 - Mindenegyben Blog