Andrea terhessége 12. hetében egyik reggel éles alhasi fájdalomra ébredt. Tudta, hogy ez rendellenes, ezért rögtön rosszra gondolt.
"Nagyon megrémültem, ilyet korábban nem éreztem. Komoly erőfeszítésembe került, hogy egyáltalán felöltözzek, így hát nem volt kérdés, hogy irány a kórház. A babát ultrahangon megnézték, és mindent rendben találtak, volt szívhangja is. Azt mondta a vizsgáló orvos, hogy gyakori az első tizenkét hétben a beágyazódás miatti alhasi fájdalom, de ne foglalkozzak túl sokat vele, inkább élvezzem a terhességem. Mindenesetre felírt egy receptet miközben rövid ideig ágynyugalmat rendelt el és hazaküldött. A recept kiváltását követően otthonomban ledőltem a kanapéra.
Estére azonban újra rosszul lettem, levert a víz, kapkodtam a levegőt és minden addiginál erősebben nyilallt az alhasam. Rettegtem, hogy elveszítem a babám, így újra bementem ezúttal egy másik kórházba. Motoszkált bennem a gondolat, hogy esetleg nem vettek észre valamit, amit kellett volna.
A lépcsőn lefelé elájultam, így végül a férjem nyalábolt fel és rohammentővel vitetett a nőgyógyászatra. Mikor magamhoz tértem egy kórházi hálóing fedte a testem, és az ágy mellett álló párom szorongatta a kezem. Éreztem, hogy nagy a baj.
Kiderült, hogy az először vizsgáló orvos nem vette észre, hogy egy másik baba a méhemen kívül, a hasüregemben fejlődik. Azonnali életmentő operációra volt szükség, perceken múlott az életem! A méhemben növekvő kisbabám szerencsére a beavatkozást túlélte, és azóta egészségesen megszületett.
Soha nem felejtem el, ami történt! Amit átéltem, azt senkinek nem kívánom"