MindenegybenBlog

Kiszivárgott! Válása után újra nősül a magyar Jason Statham, azaz a hölgyek egyik kedvence sztárja,Magyarország talán egyik legjobb top 10es férfia, Gáspár Zsolti!

Mindent bevallott a Farm VIP gazdája.

Gáspár Zsolti és párja már huszonhat éve van együtt, akit korábban már elvett, ám el is váltak.

Noha az év eleje egy állítólagos szakításról szólt a Gáspár családban, ugyanis azt beszélik, Győző kisebbik lánya, Virág karácsony óta nincs együtt párjával – igaz, erről Győzikéék mit sem tudnak –, most egy egyértelmű jó hírről is beszámolhatunk velük kapcsolatban. A showman testvére, Zsolti ugyanis végre oltár elé vezeti szerelmét, a lagzi pedig igazi hetedhét országra szóló ünneplés lesz.

„Az esküvőt korábban akartuk megtartani, azonban a Covid közbeszólt, több rokonunk megbetegedett, és meg akartuk várni, amíg meggyógyulnak, hogy minden unokatestvérem, nagybácsikám el tudjon jönni. Májusra tűztük ki az esküvőt, és a tanyán szeretnénk megtartani. Sátrak lesznek felállítva, a vendégek pedig szalmabálákon fognak aludni, hogy átérezzék, milyen egy igazi vidéki lagzi.” 

A rokonsággal együtt négyszázötvenen leszünk, ezenfelül még kétszáz fővel számolunk, hogy bárki eljöhessen nézelődni, aki szeretne. Persze őket is megkínáljuk majd süteménnyel, fasírttal

 – mesélte Gáspár Zsolti a .

Több ezer liter pálinka

A Farm VIP műsorvezetője arról is beszámolt: az italra sem lesz panasz, azt ugyanis édesapja állja, de emellett Győzike és Bea is kiveszi a részét a szervezésből:

„Az esküvő szervezésében a testvérem, Győzike segít nekünk: mivel már többször elvette Beát, nagy tapasztalata van a szervezésben. A lagzi nem kerül sokba, ugyanis a gazdaságban van disznónk, birkánk, csirkénk, kacsánk, és édesapám több ezer liter pálinkát ad.”

2023-01-05 15:39:06 - Mindenegyben Blog