MindenegybenBlog

Kitört a botrány Németországban. Merkel menekül!

Két botrány is borzolja a kedélyeket hétfőn Németországban. Az egyik, hogy Angela Merkel pártja a CDU történelmi vereséget szenvedett a berlini választásokon, a másik, hogy az iszlám Állam által gyártott hamis útleveleket eredetinek fogadta el a menekültügyi hivatal, amivel terroristák ezrei juthattak az országba. Angela Merkel hallgatásba menekül, pedig mindenki valamiféle nyilatkozatot vár tőle a két üggyel kapcsolatban.

A vasárnapi berlini képviselőházi választáson az SPD története leggyengébb fővárosi eredményével, a szavazatok 21,6 százalékával végzett az első helyen. Történelmi mélypontra, 17,6 százalékra zuhant az eddigi koalíciós társ, a CDU választói támogatottsága is, és a párt ellenzékbe szorulhat. A választás nagy nyertese az SPD-től balra álló Baloldal, amely a 2011-ben tartott képviselőházi választáson elért 11,7 százalék után a szavazatok 15,6 százalékát szerezte meg, és a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD), amely 14,2 százalékos eredménnyel jutott be a tartományi parlamentbe.

Menedékkérők hamis iratait ismerte el eredetiként a menekültügyi hivatal.

 

Menedékkérők hamis iratait, például útleveleket eredetiként ismert el a menekültügyi hivatal. Olyan hamis papírokat is találtak, amelyek egy része az Iszlám Állam környezetéből származik, a menekültügyi hivatal ellenőrzésein mégis hitelesnek fogadták el.

A hivatalt hanyagsággal vádolják, a tartományi főügyészség pedig várhatóan vizsgálatot indít az ügyben. A bajor tartományi belügyminiszter úgy kommentálta a hírt, hogy elfogadhatatlanul súlyos mulasztások történtek.

Forrás: hirado.hu

2016-09-19 17:21:36 - Mindenegyben Blog