MindenegybenBlog

KORMÁNY:Kétszer is drágul majd a gáz ősszel -ha tetszik,ha nem! Itt vannak a számok!

Egy friss kormányzati közlemény szerint két lépcsőben emelkedik majd a gáz ára – szúrta ki a Portfolio.

Eszerint szeptemberig 732,4 forint, majd ezután év végéig 752,5 forint lesz a földgáz lakossági piaci ára az átlagfogyasztás feletti mennyiségre.

A Portfolio számításai szerint ez azt jelenti, hogy az éves szinten 1729 köbméternél többet fogyasztók esetén júliusról augusztusra lesz az első komoly áremelés (hiszen elosztási területtől függően 99,95–104,65 forint/köbméter helyett 732,4 forint lesz a gáz ára), majd ehhez képest egy további kismértékű áremelés is bekövetkezik 752,5 forintra szeptemberről októberre.

Az új rezsiszabályok augusztus elsején léptek életbe. A szakértők szerint érdemes hideg fejjel áttekinteni a lehetőségeket, ki, hogy tud takarékoskodni. Ha tippekre van szüksége, ebbe a cikkünkben adtunk néhányat.

 

2022-08-09 09:34:57 - Mindenegyben Blog