Két héttel ezelőtt választották miniszterelnöknek Magyar Pétert
Május 9-én, szombaton délután választották meg miniszterelnöknek Magyar Pétert az Országgyűlés alakuló ülésén. A választáson győztes Tisza Párt elnökét a történelmi és nemzeti zászlók fanfárok hangjára történő bevonulását követően 140 tiszás igen szavazattal, 54 nem ellenében és 1 tartózkodással választották meg a képviselők.
Letette az esküt az Országgyűlés előtt
Magyar Péter ezután esküt tett az Országgyűlés plénuma előtt, majd aláírta az esküokmányokat. Megválasztása alkalmából gratulált az új kormányfőnek Sulyok Tamás államfő, a frakcióvezetők, valamint Gallai Gergely német nemzetiségi szószóló.
Első beszéde nagy visszhangot váltott ki
Magyar Péter akkor tartotta meg első beszédét kormányfőként. A beszédben többek között durván kiosztotta Sulyok Tamást, ami már akkor komoly visszhangot váltott ki.
Legkisebb fia is vele tartott
Aznap Magyar Péter legkisebb fia is vele tartott. A korábban megosztott kisfilmből kiderült, hogy Miki együtt utazott édesapjával a repülőgépen. Nem sokkal később egy különleges pillanatban is lefotózták, amely biztosan örök élmény marad számára.
Különleges családi felvétel készült
A május 9-i esemény egyik különleges pillanata volt, hogy egy képen lehetett látni Magyar Péter 3 fiát: Leventét, Lórántot és Miklóst. A legnagyobbat, a 17 éves Leventét ekkor fotózták le „hivatalosan” először. A közös felvétel azért is figyelemre méltó, mert ekkor készült az első ilyen nyilvános kép Magyar Péterről és három fiáról.
(Kép forrása: Telex.hu YouTube csatornája)