Szereted az édesanyádat? Igen? Tudtad, hogy nagyon egyszerű módon hozzájárulhatsz ahhoz, hogy meghosszabbítsd az életét? Látogasd meg őt gyakran, hogy ne érezze magát egyedül!
A Jama Network tanulmánya számol be erről, melynek keretein belül 1600 71 év feletti felnőttet tanulmányoztak. Ha egy idős ember sokat van egyedül, megnő a szívbetegségek kockázata, könnyebben alakul ki depresszió és emlékezetvesztés is.
Pexels
A kutatók ezt vették észre: a kutatás befejezte után néhány évvel 23 %-a meghalt azoknak az embereknek, akik kutatásban részt vettek és azt válaszolták, hogy magányosak.
A kutatásban részt vevők 14%-a mondta azt, hogy rendszeresen vannak társaságban. A kutatás eredményeit a JAMA Internal Medicine nevű kiadványban publikálták. Az eredmények akkor sem változtak, mikor a kutatásban részt vevők szociális-jóléti helyzetét is összehasonlították.
Egy másik ezzel a témával kapcsolatos kutatást 2010-ben végezték és az eredményt a PLoS Medicine című újságban tették közzé. A kutatással foglalkozó Dr Julianne Holt-Lunstad, aki a Brigham Young Universtiy egyetem professzora ezt mondta: “A szociális kapcsolataink nemcsak az életünk minőségét határozzák meg, hanem hatással vannak arra is, milyen sokáig élünk.” A hölgy azt is hozzátette, hogy nemcsak az étel hanem az emberi kapcsolatok is létfontosságúak az emberek számára.
[LAPOZAS]Pexels
Ha valakinek nincsenek emberi kapcsolatai és sokat van egyedül, az mindenképpen rosszul hat az általános egészsége szempontjából. A magány sokszor jobban tönkreteszi egészségünket, mint a dohányzás vagy a túlsúly, írja a Forbes.
Ezért fontos, hogy több időt töltsünk szeretteinkkel és sokat nevessünk, mert ezzel közérzetünk és hozzáállásunk azonnal javul..
Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal és családoddal, hogy senki se legyen egyedük karácsonykor!