Lehet bántani Mészáros Lőrincet, de amit most tett, attól majdnem elérzékenyül az ember — már ha bírja gyomorral ezt a gondosan megrendezett jótékonysági díszelőadást.
„Az Edelényi Koch Róbert Kórházban járt Mészáros Lőrinc és felesége, ahol ünnepélyes keretek között megtekintették azt az endobronchiális ultrahang (EBUS) gépet, aminek a megvásárlásához a Mészáros Csoport tulajdonában lévő Pro Filii Alapítvány 24 millió forintos adománnyal járult hozzá.”
Hát persze. Ünnepélyes keretek között. Mert mi más illene jobban a magyar valósághoz, mint amikor azok pózolnak megilletődött arccal egy kórházi gép mellett, akiknek a neve hallatán az emberek többségének nem a meghatottság, hanem valami egészen más szalad fel a vérnyomásmérőjére.
Komolyan mondom, emberfeletti önuralom kell ahhoz, hogy ilyenkor az ember ne olyan szavakat használjon, amelyek után magyarázkodhatna napestig.
Mert nevezzük nevén: ez az egész nem felemelő jótékonyság, hanem egy különösen ízléstelen PR-előadás, ahol a díszlet a kórház, a kellék a betegellátás, a cél pedig az, hogy tapsolni kelljen annak, amit egy normális országban nem adományként, hanem alapállapotként kellene látni.
Ez a fajta „nagylelkűség” ugyanis nem megszünteti az igazságtalanságot, hanem elegáns csomagolásban próbálja eladni. Mintha attól, hogy valaki visszacsorgat egy keveset, máris erkölcsi piedesztálra lehetne emelni. Nem, nem lehet.
És ha valaki azt hiszi, hogy egy szépen átadott csekk, egy fotózkodás meg néhány ünnepélyes mondat képes erkölcsi feloldozást adni, az súlyosan félreérti a helyzetet.
Ez sem jogi, sem lelki, sem emberi felmentést nem jelent. Legfeljebb egy újabb kínos jelenetet a közélet színházában.
Tolsztojt idézem, mert most különösen ül:
„Megérteni csak tisztességes embert és tisztességes asszonyt lehet. A tolvajnak azt mondani, hogy tolvaj, csak ténymegállapítás.”