MindenegybenBlog

Ma 39 fok, kedden pusztító szélvihar károkozó esővel .Ez vár ránk

Rekkenő hőséggel indul második nyári hónapunk, a tűző napsütésben hétfőn ugyanis 33-38 fokig melegszik a levegő, amit inkább csak az élénk délnyugati szél enyhíthet kissé – írta az Időkép. Nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ha tehetjük, délelőtt 10 és délután 16 óra között kerüljük a közvetlen napfényt.

Nem kell azonban sokáig szenvednünk a forróságtól, északnyugat felől kedden hidegfront érkezik. Délkeleten még marad a napos idő, máshol egyre több lesz a gomolyfelhő, és szórványosan – főként nyugaton, délnyugaton és északkeleten – számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására.

Ismét kialakulhatnak szupercellák, melyekhez akár 80-100 km/órát elérő széllökések, felhőszakadás, akár nagyobb méretű jég társulhatnak.Zivataroktól függetlenül is nagy területen megélénkül, megerősödik az északira-északnyugatira forduló szél. Az ország nagy részén 27-33 fok lesz jellemző napközben, délkeleten lehet még ennél egy-két fokkal melegebb.

A front mögött a hét közepén napos-gomolyfelhős idő várható, kisebb záporok csak helyenként lehetnek. A hőmérséklet is a mindenki számára elviselhető tartományban, többnyire 25 és 30 fok között alakul a délutáni órákban, a hajnalok pedig ismét frissebbek lesznek.

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Csongrád megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Széllökés A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Széllökés A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű.
OMSZ: 2019-07-01 05:40 (03:40 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.07.01. hétfő éjfélig

Hétfőn a középhőmérséklet általában 25, 26, főként északnyugaton és városi környezetben 27, 28 fok körül alakul.

Hétfőn késő este az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 km/h-t. Ugyanekkor egy-egy zivatar is érintheti ezt a térséget.

2019.07.01. 05:40 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Baranya megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Bács-Kiskun megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Békés megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Csongrád megye Jel Fok Esemény Leírás [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Fejér megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Győr-Moson-Sopron megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hajdú-Bihar megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Heves megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Komárom-Esztergom megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Nógrád megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Somogy megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Jász-Nagykun-Szolnok megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Tolna megye Jel Fok Esemény Leírás Hőség A napi középhőmérséklet 25 °C felett valószínű. Vas megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Veszprém megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS] Zala megye Jel Fok Esemény Leírás Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! [LAPOZAS]
OMSZ: 2019-07-01 05:41 (03:41 UTC)  [wchx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2019.07.01. hétfő éjfélig

Hétfőn a középhőmérséklet általában 25, 26, főként északnyugaton és városi környezetben 27, 28 fok körül alakul.

Hétfőn késő este az Észak-Dunántúlon az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. A legerősebb széllökések várhatóan meghaladhatják a 60-70 km/h-t. Ugyanekkor egy-egy zivatar is érintheti ezt a térséget.

2019.07.01. 05:40 Országos Meteorológiai Szolgálat

2019-07-01 09:33:08 - Mindenegyben Blog