MindenegybenBlog

Ma 70 éves Bródy János. Isten éltesse!

Bródy János Kristóf (Budapest, 1946. április 5. –) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró, az Artisjus Szerzői Jogvédő Egyesület elnöke volt 2011 decemberéig.

Munkásságában jelentős helyet foglalnak el a színpadi művek, amelyeknek szövegét írta (Kőműves Kelemen, István, a király, Doktor Herz, Fehér Anna, Will Shakespeare vagy akit akartok). Élete egyik legfontosabb előadása volt 1994-ben a Madách Színházban Az utca másik oldalán című, valamint néhány éve eddigi legnagyobb szabású koncertje a Budapest Sportcsarnokban, több mint tízezer néző előtt. A kamarajellegű előadások állnak hozzá közelebb, így járja az országot manapság is. Dalokat énekelni még mindig jó – mondja. Közben továbbra is ír dalokat barátainak, régi zenésztársainak.

Legutóbbi albuma 2011 végén jelent meg, „Az Illés szekerén” címmel; újabb számai csak a koncerteken és a Klubrádióban hallhatóak.

2016-04-05 18:00:39 - Mindenegyben Blog