MindenegybenBlog

Ma 75 éves Gálvölgyi János, akinek az volna az egyetlen kívánsága, hogy üzenetét osszuk meg minél többen! " A család, az egészség és a szeretet sokkal fontosabb, mint.

A már otthon lábadozó Gálvölgyi János a rosszulléte előtti utolsó interjújában arról beszélt, hogy az egész karrierje megérte, ha csak öt embernek három percnyi örömet szerzett egész pályája alatt.

A 75. születésnapját ünneplő Gálvölgyi Jánosért egy ország szorított az elmúlt hetekben. Az intenzív osztályon kezelt színész bizonyára nem is tudja, milyen sok ember várta lélegzetvisszafojtva a híreket az állapotáról. Utolsó, a az RTL XXI. század című műsorában adott interjújában arról beszélt, milyen gyorsan felejtették el anno.

Nem voltam már érdekes az utcán, ha bementem a presszóba, már nem volt meg az, hogy itt a Gálvölgyi

– mondta a színészlegenda, akit állítása szerint az is megviselt, amikor első lánya születésekor a kórházban nem tudták, ki az a Gálvölgyi János. Ezért megfogadta: ha a második lányánál sem tudják majd, abbahagyja, mert azt a szégyent nem tudná még egyszer elviselni.

Gálvölgyit, bár hívták, soha nem igazolt a Vidám Színpad társulatához, mert tudta, lenézik a humoros színészeket, illetve – ahogy mondta – „onnan már nincs visszaút.”

Lenézték mindig. Állandóan lenézik

– hangsúlyozta a színész.

– Ha az én színházi életemben valamilyen pozitív dolog felfedezhető, ahhoz tessék odaírni, hogy Darvas Ivántól van – fogalmazott Gálvölgyi János, aki felidézte mindazt, amit a legendás színésztől tanult és kapott.

„Vele együtt lenni olyan dolog volt, mintha száz évig az Oxfordi Egyetemre járhattam volna.”

Az évek alatt a színművész nagyon nagy hatással volt a közönségre: Gálvölgyi elmesélte, előfordult, hogy zokogva mentek oda hozzá, hogy megköszönjék azt a pár percet, amíg önfeledten, minden mást háttérbe szorítva nevethettek. Erről a legendás színművész csak annyit tudott mondani:

Ha az 55 év alatt én adtam öt embernek három percet, akkor nem volt hiába, nem csináltam olyan rosszul a dolgomat.

2023-05-26 21:23:25 - Mindenegyben Blog