MindenegybenBlog

Már a románok is Erdély visszacsatolásán dolgoznak!

Az Új Román Irredenta Idők (Irredentist Times New Roman) ismét lecsap. Annak előnyeit ecseteli, ha Erdély Magyarországhoz tartozna. Hazaárulás!

1. Ha például Kolozsváron laknál, 27 helyett 3 óra alatt eljuthatnál a fővárosba.

2. Lenne olyan útleveled, amellyel vízum nélkül mehetsz az Egyesült Államokba.

3. Bárhova utazhatnál a Schengen-övezetben anélkül, hogy a rendőrség megállítana, ujjlenyomat-vétel okán.

4. Olyan miniszterelnököd lenne, aki az EU-ban a polgárok érdekeit védené, nem a helyi kiskirályokét.

5. Lennének autópályáid, amelyek Párizs, Róma és egyéb fővárosok felé haladnak ahelyett, hogy a mező közepén végződnének.

6. Noha kőolajtartalékokkal nem rendelkező országban laknál, a benzin annyiba kerülne, mint a szomszédos Romániában, amely a harmadik helyen áll az EU-ban, ami a kőolajtartalékokat illeti.

7. Egyetlen nemzeti ünnep helyett (az is télen) három lenne: egy tavasszal (március 15.), egy nyáron (augusztus 20.) és egy ősszel (október 23.).

8. Budapesten 1896 óta van metró. Figyelem! Metró, nem megvalósíthatósági tanulmány.

9. Egy olyan országban élnél, ahol egyetlen városban több Duna-híd van, mint egész Romániában.

10. Ha Ausztriába mész sízni, nem kell bolgárnak kiadnod magad, hogy elkerüld a közröhejt.

2022-05-20 22:31:09 - Mindenegyben Blog