MindenegybenBlog

Márki-Zay Péter lesz a miniszterelnök, íme a legfrissebb adatok

Dobrev Klára, aki DK-s miniszterelnök-jelöltként indult az ellenzéki előválasztáson, férjével Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel és a kisfiával jelent meg a szavazáson. Sokan voltak a szavazókörben, ezért sorba kellett állniuk.

– Arra számítok, hogy nagyon sokan fognak elmenni – mondta a szavazás után az összegyűlt újságíróknak.

Az elmúlt másfél évben megszületett az ellenzéki egység és ha mindenki elmegy szavazni, akkor biztos vagyok abban hogy kormányváltás lesz – mondta a politikus, majd kijelentette: – Nyerni fogunk, Márki-Zay Péter miniszterelnök lesz.

 

Ahogy telik a nap, úgy nő a szavazókedv

 

A részvételi arányról eddig – szokás szerint – négy alkalommal: valamivel reggel 7, 9, 11 és 13 óra után közölt részvételi adatokat az NVI. Az eddigiek alapján elmondható, hogy az idei részvételi arány némileg alacsonyabb a négy évvel ezelőttinél, azonban magasabb a 2014-esnél.

Az első NVI-s országos összesített adatközlés alapján reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,82 százaléka adta le voksát, ami azt jelenti, hogy 139 667 ember járult az urnákhoz.

[LAPOZAS]

A vasárnapi második, 9 órás adatok szerint a szavazásra jogosultak 10,31 százaléka, 793 219 fő adta le szavazatát a választáson.

25,77 százalékos 11 órás részvételi adatokról tájékoztatott az NVI, ami eddig összesen 1 982 937, szavazatot leadó állampolgárt jelent;

Vasárnap 13 órakor 40,1 százalék volt a választási részvétel, vagyis 3 078 029 szavazópolgár már részt vett a voksoláson. 

A választói névjegyzék alapján a szavazókörök zárásáig, azaz este 7 óráig csaknem 7,7 millió választópolgárt várnak az urnákhoz.

A legutóbbi, 13 órás adatközlés szerint Budapesten 42,7 százalékos a részvételi arány, a legtöbben a 3. számú egyéni választókerületben szavaztak (46,19 százalék), ahol Fürjes Balázs és Hajnal Miklós küzd meg a mandátumért.

Legkevesebben pedig (37,81 százalék) a 6. számú választókerületben vettek részt a voksoláson, ahol Sára Botond és Jámbor András közt dőlhet el a verseny.

Országosan 13 óráig a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3-as számú választókerületben volt a legalacsonyabb a részvétel, a szavazók 32,31 százaléka járult az urnákhoz, a legmagasabb pedig Pest megyében, ahol 42,20 százalékos volt eddig a részvételi arány alapján. 

2022-04-03 16:48:03 - Mindenegyben Blog