MindenegybenBlog

MÉG EGY KISGYEREKET TALÁLTAK FARKAS FERENCNÉL, AKI A 8 ÉVES KISLÁNY ÉLETÉT ELVETTE

Újabb részletek derültek ki a 8 éves kislány meggyilkolásával kapcsolatban.Mint ismert, a kislány pénteken este tűnt el, édesapja pedig azonnal jelezte ezt a rendőrségnek. A hatóságok és a helybéliek azonnal keresni kezdték, ám Adrienre már csak holtan bukkantak rá szombaton. Holttestét állítólag lemeztelenítve találták meg, nem messze tőle hevertek a ruhái, a cipője és egy véres kődarab is.

A hatóságok emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást és nagy erőkkel folytatják a nyomozást a 8 éves sólyi kislány halálának ügyében. Információk szerint a kislányt egy 16 éves fiatalemberrel látták utoljára, ezt a hatóságok még nem erősítették meg.A veol.hu megírta, hogy állítólag szombaton a rendőrségen láttak egy fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az édesanya 15 éves fia pedig ráismert volt osztálytársára. Az anyuka elárulta, hogy tudomása szerint a bilincsben kísért fiúnál egy kislányt találtak, akit szintén kerestek, de ő élve került elő.

Kaptur József, Sóly polgármestere megdöbbenését fejezte ki, a történtek megrázták az egyébként békés falu lakóit. Adrienn óvónője szerint a kislány nagyon kedves, barátságos természetű volt, akit mindenki szeretett a faluban.VIA

2018-05-20 17:21:38 - Mindenegyben Blog