MindenegybenBlog

Meghalt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze

Gyászol a színházvilág: elhunyt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze

A színművész 95 éves volt.

Elhunyt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja - tudta meg az Index a család egyik barátjától. Mint írták, a színművész évek óta visszavonultan élt, életkora és betegsége miatt pedig folyamatos orvosi ellátásra, ápolásra szorult. Korábban úgy nyilatkozott, hogy hiányzik neki a színházi, ami az élete volt.

A színásztársai, egykori kollégái folyamatosan tartották vele a kapcsolatot, meglátogatták és telefonon is beszéltek vele. A színésznő május 8-án este csendben elaludt - mondta a lapnak a család egyik barátja. Máthé Erzsi május 16-án lett volna 96 éves.

Karrierje során kétszer ítélték oda neki a Jászai Mari-díjat, ezen kívül érdemes és kiváló művész, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. A Kossuth-díjat is megkapta, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend polgári tagozatának középkeresztjét. Ezek mellett elnyerte a PUKK-díjat, a Vastaps-díjat, a filmszemle életműdíját, a Hazám-díjat és a Kállai Ferenc-életműdíjat. Budapest díszpolgára.

2023-05-09 07:50:40 - Mindenegyben Blog